Biztos, hogy itt? // Milan-Juventus

A helyzet az, hogy nem túl sok lelkesedést váltott ki belőlünk a Juve elleni recsegés, főleg, hogy mintha egy folyamatosan újrainduló zenét hallanánk duruzsolni a fülünkben. Kicsit kezd unalmas lenni a sztori, ráadásul néhány kósza fellángoláson kívül nem tud semmivel sem meglepni minket: de valószínűleg ismeritek is ezt az érzést,…Biztos, hogy itt? // Milan-Juventus

Forrás: Cosa Nostra

Időzgetés

Most, hogy lassan vége a szezonnak, nem is baj, hogy végre megejtődik az első forduló visszavágója. Lesz itt a hétvégén egynehány olyan párharc, amit azért nagyon másképp vártunk még futballra éhesen augusztusban, s amik az akkori végeredmény ismeretében kissé fel- vagy átértékelődtek. Ki gondolta volna például a bournemouth-i nyitómeccsét megnyerő…Időzgetés

Forrás: Lion Rampant

Vissza Olténiába

A rájátszásos rendszer szépsége, hogy a csapat rövid időn belül visszatérhet egy-egy már ismerős helyszínre, most például alig másfél hónap után Craiovára. Ha lehet olyat mondani, hogy alsóházi rangadó, akkor ez mindenképpen az, bár a tét szempontjából mindenképpen a nemzetközi kupaszereplésre hajtó CSU számára fontosabb a meccs. Craiova eddig csak…Vissza Olténiába

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Vár ezeregy éj

És sok ha nem is arábusi, de európai kéj. Mert tegnap a Liverpool-szurkoló nem csak egy nehezen kiharcolt 1-1-et láthatott, hanem azt is, hogy mi vár csapatára a Klopp-éra elkövetkezendő éveiben: csodás keddi, szerdai, néha csütörtöki esték az öreg kontinens legkülönbözőbb pontjain. Nem a tegnapi performanszié önmagában vetíti ezt előre,…Vár ezeregy éj

Forrás: Vörös Fonat

Fontos tudnivalók a vasárnapi Fradira

jegyelővétel // péntek 16-19, szombat 10-13 és vasárnap 14-17 óra között a Bozsikban. vagy online // a jegy.mlsz.hu oldalon. a jegy ára // 2000 forint találkozó // egy-két sör mindig bele kell férjen egy Fradi-Honvéd előtt, és az sem baj, ha azt remek társaságban fogyasztod, szóval gyertek kettőtől a KÖKI-hez! az esemény meghívója…Fontos tudnivalók a vasárnapi Fradira

Forrás: Csakblog

Így kerestek eddig a klubok

A 2015-16-os bajnoksággal jelentősen megváltozott a korábbi szövetéségi pénzosztási rendszer, és a klubokat mintegy zsarolni kezdték, hogy betartsanak bizonyos kényszerképzetek mentén elvárt elveket. Ilyen például a kényszerű fiatalítás, vagy a magyar játékosok szerepeltetetése. A következő pénzosztó és pénzelvonó mechanizmusokat ismerjük: U20-a játékos pályán tartása 90 percig: 3M/mérkőzés egyszerre legfeljebb három (öt)…Így kerestek eddig a klubok

Forrás: Csakblog

Napikispest 2016.04.08.

fegyelmi // a héten kétszer is elmeszelt minket a fegyelmi bizottság: Videoton // “másokat megbotránkoztató magatartásáért (az ellenfél és más sportszervezetek szidalmazása)” –> 150.000 Újpest // “másokat megbotránkoztató magatartásáért (az ellenfél és más sportszervezetek szidalmazása)” –> 150.000 utóbbinál mondjuk vicces, hogy az Újpest pont ugyanennyit kapott, de náluk az indoklásban még…Napikispest 2016.04.08.

Forrás: Csakblog

Azt már tudom, hogy hol nem vertük meg az Újpestet

Csak nem bírtam ki, és ránéztem az InStat adataira tegnapról. Tudtam, hogy nagyon nem voltunk jók, hogy az Újpest kvázi lefocizott minket, de még így is meglepődtem a számokon. Bocsi, most nem szaroztam a vizuális megjelenítéssel, egyszerűen kiszkírnshotoltam egy exceles feltételes formázást Kezdjük a lényeggel: az Újpestnek 503, nekünk 280 ember-ember passzunk volt.…Azt már tudom, hogy hol nem vertük meg az Újpestet

Forrás: Csakblog