Méltó befejezés

Úgy lett vége, ahogyan elkezdődött. Nem szokványos érzés Chelsea szurkolói körökben, legalábbis, amióta Abramovics betette a lábát a Stamfordra, hogy a szezonunknak március derekára vége. Márpedig, az FA-Kupa kiesésünkkel idejekorán ezt is elértük. A közel 13 éve tartó orosz megszállás eleddig főként a rekordhalmozásról és rekorddöntögetésről szólt. Nos, ezutóbbiból erre…Méltó befejezés

Forrás: Lion Rampant

“Amíg élek, ezt akarom látni”…

…közölte jellegzetes érces orgánumán Gumó úr, a megkerülhetetlen kispesti szurkolói élő legenda a mögöttem lévő sorból a Nagyerdei Stadion vendégszektorában, én pedig csak vigyorogtam és bólogattam, mert ez a mondat, ez a hangszín és az épp aktuálisan indokolatlan jó kedvünk a megmagyarázhatatlan győzelmünk előtti utolsó percekben, szóval mindez együtt tökéletesen…“Amíg élek, ezt akarom látni”…

Forrás: Csakblog

Az én fiesztám

2011. március 12. szombat. Székesfehérváron szinte futball-láz uralkodik, mindenki készül a bajnokság végkimenetelét döntően befolyásoló FTC – Videoton mérkőzésre. Majdnem 2000 fehérvári indul meg az Albert – stadion felé, hogy kiszurkolja a győzelmet, amivel 9 pontos előnyre tehettünk volna szert a második Fradival szemben 11 fordulóval a vége előtt. Erről…Az én fiesztám

Forrás: Videoton blog

Reményeink martaléka

Az idei reményeink martaléka a még mindig gyatra bajnoki helyezésünk, valamint a szerdai BL-kiesésünk tükrében egyértelműen az FA kupa maradt. Itt ráadásul még a végső győzelemre is kínálkozik némi esély, bár a legjobb négy közé jutás sem ígérkezik könnyűnek, hiszen annál az Evertonnál vizitálunk majd ma délután, akik sosem voltak…Reményeink martaléka

Forrás: Lion Rampant

Véget ér a négyes idegenbeli sorozat

Ha abból indulunk ki, hogy az ACS Poli az egyetlen csapat, amelyet oda-vissza vert az alapszakaszban a Vasutas, akkor bizakodóan várhatjuk a vasárnap délutáni temesvári meccset. A román futball bonyolult érdekviszonyaira gondolva viszont azonnal felmerül a kérdés, mennyire akar beleszólni a CFR a kiesésről szóló küzdelembe? A csapat tavaszi eredményeit…Véget ér a négyes idegenbeli sorozat

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Horváth duplázott a héten

Nagyon ki lehettünk éhezve a jó kapusteljesítményre, ha egy hazai Vasas elleni 0-0, és egy rekordszámúan kevés osztályzatot hozó dunaújvárosi MTK elleni 0-1 után is simán Horváthot hozzuk ki a legjobbnak. Az első meccsre kapott nyolcas eléggé érthető, és a másodikon se védett rosszul, hetese inkább köszönhető a többiek relatív…Horváth duplázott a héten

Forrás: Csakblog

Guttmann átka

Mert hát miért ne kezdené az ember a blogját rögtön egy átokkal. Guttmann Béla egymás után két bajnoki trófeát és két BEK-serleget is bespájzolt a Benfica vitrinjébe, ezután pedig felkereste a klub vezetőségét azzal a kéréssel, hogy emeljenek a fizetésén, elvégre ő nem ürülékkel gurigázik. A sikerek ellenére a vezetés…Guttmann átka

Forrás: Guttmann átka

Egy remek tavaszi nap, és minden más csak ráadás

<3 Hangulat <3 Holnap egy jó Debrecen, és egy még jobb tavaszi nap ígérkezik, jobb kedvcsinálót nehezen tudnék írni felütésként, hisz ahogy a régi dél-pesti közmondás tartja, “a csapattal kapcsolatos vonatkozásokról vagy jót, vagy semmit“. Úgyhogy most semmit. Ellenben a tavasz az nagyon itt van és ettől nekem túrakedvem lesz,…Egy remek tavaszi nap, és minden más csak ráadás

Forrás: Csakblog

Az MLSZ késik az összefoglalókkal

…ezért ajánlom figyelmetekbe az MLSZ egyik legjobb újítását az utóbbi években. Nevezetesen az MLSZ Archívum Youtube csatornát. Egészen zseniális, ha az ember nosztalgiázni kíván. Mivel nincs a szerdai DVTK meccsről összefoglaló, ezért idedobok egy 1992-es Videoton – DVTK meccset, amire személyesen nem igazán emlékszem, mert akkor még két hónapos sem…Az MLSZ késik az összefoglalókkal

Forrás: Videoton blog