Stretford End

Újabb szintre lépett december óta tartó fosfaragással kombinált faszkodásunk, e tortúra legutóbbi állomásán az Európa Ligában a dán futballóriás, az FC  Midtjylland (mert ugye most már illik leírni helyesen a nevüket, ha már megb@sztak minket) alkotott leküzdhetetlen akadályt romokban heverő csapatunknak. Legyőzőinkről már köztudott, hogy 1999-ben alakult (idősebb vagyok, mint a Midtjylland póló jöhet?), két hónapja nem játszottak tétmérkőzést, utolsó tíz meccsükből egyet nyertek meg, a csoportmérkőzések során két meccsen 1-9-es gólarányt mutattak fel a Napoli ellen és nem mellékesen a Bruges-t előzték meg, így lettek csoportmásodikok. Úgy vállalkoztam egy “értékelő” poszt megírására, hogy az első 40 percet nem is láttam, és csak a 89. percben vettem észre, hogy egyáltalán cseréltünk, de amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten, pocsék játékhoz hasonló színvonalú elemzés dukál.

Kezdjük a kapusposzttal. Miután Dávid a névrokonát megszégyenítő módon Copperfieldként tüntette el magát a kezdőből az utolsó pillanatban (valamint egy labdát a sérülése pillanatát bemutató videón), kedvenc dísznövényünk kapott váratlan lehetőséget a kapuban. És Sergio élt is vele, sőt ő lett a Mon Mothma MotM, hisz bár kapott két gólt, azokról nem tehetett, de közben többször is megvédte a seggünket a még csúfosabb eredménytől. Igaz, többször is a különleges tujaképességével tette ezt, azaz nem mozdult el. De mutatott be ilyeneket is:

A védelemben Love legemlékezetesebb megmozdulása a 60. perc táján az ellenfél tizenhatosánál egy sípcsontra tartás volt, amiért meg is kapta a sárga lapját, a szenvedő fél pedig joggal kiáltott fel: What is Love? Baby don’t hurt me! (by nagydarab srác Beyonder mellett, akinek sajnos nem tudom a nevét). Ez még nem egy tinédzser lamúr, főleg a második gól előtt bemutatott szánalmas blokk-kísérlete miatt küldöm neki ezt, hogy tudja, mit tesz ilyen esetben egy igazi United védő:

Smalling – mint tudjuk – zsinórban játssza a meccseket, miután kedves vezetőnk augusztus végén elzavart egy kisebb rablóbandányi játékost, ezzel lecsupaszítva az első csapatot egy amolyan keret-szkeletonná. Az itt maradt játékosok nagyobb része már a nyár végi paralimpiára készül, így a Kicsi (fáradt, megtört) Rio nem  igazán tud pihenni, ami egyrészt egyre több hibát eredményez a játékában, másrészt félő, hogy előbb-utóbb ő is csatlakozik az imént említett sportesemény utazó keretéhez. Belső védőpárja, McNair jelenlétét nem igazán tudtam felfedezni a pályán, de kétszer is csatlakozott a dán gólokat közelről szemlélők népes táborához.

Blind balvédőben gondoskodott róla, hogy szimmetrikus legyen a szélső hátvédeink teljesítménye: ugyanolyan gyenge volt, mint Love. Bár volt egy váratlan szöglete, néhány kombinációja hol Depay-jal, hol Memphis-szel, de ahogy kényelmesen kocogott hátra, miközben Sisto a gólja előtt kicselezte a komplett védelmet, és berohant a balhátvéd fájóan üres helyére, hát az eléggé megkérdőjelezhető tett volt. Mondhatni a jelenet nem okozott Blindnek aSistole-t.

“Végre” elég ember dőlt ki a csapatból ahhoz, hogy megcsodálhassuk a barátságos és közkedvelt Ander játékát a középpályán. Persze hiába került be a kezdőbe, természetesen nem a saját posztján, hanem a kispadon rumozó Morgan helyén volt kénytelen játszani, ahol nem annyira tudta kamatoztatni támadásban hasznos képességeit. Ahogy az ellenfél tizenhatosa közelébe keveredett, rögtön veszélyes lett a játéka, néha még pofás összjáték-kezdeményt is próbált elővezetni, de hátul kevésbé tudott emlékezetes dolgot mutatni. Le is cserélte őt menedzserünk – akinek a XVI. névrokonához méltó sorsot kívánunk lassan – amit kb. a 89. Percben vettem észre. Ez se Herrera, se Schneiderlin, se az én teljesítményemre nem vet túl jó fényt.

Carrick játéka sajnos egyre inkább a “lassan mozgok, hogy mindenki meglásson…” mottó szerint működik. Monoki Lehel egy érdekes megjegyzése/nyelvbotlása leírta a játékával kapcsolatos legnagyobb problémát, valahogy így hangzott: “Carricknek a saját térfeléről kellett visszafutni védekezni…” Balszélen Depay remekül helyettesítette Martialt, ám fiatal francia reménységünkkel ellentétben akkor cselezett, amikor passzolni kellett volna, és akkor passzolt, amikor cselezni kellett volna, ahogy ezt egy hozzászólásban olvastam. Gólja Puskás díjért kiált, seggre ült, miközben ellökte a védőt, majd még szarul is találta el a labdát, de az a kapus kesztyűjét érintve végül becsorgott a kapuba.

Jobbszélen viszont Lingard performansza a kevés jobb teljesítmény közé tartozott, egy gólpassz, pár jó átadás és egy gyönyörű kapáslövés fűződik a nevéhez, amiből sajnos kapufa lett.

Mata, egyik kedvencem, tízes poszton játszik végre, de nem is tudom, mi látszik az arcán egyre többször, a teljes tanácstalanság, a mindenbe beleszarás, vagy a görcsösség. Volt néhány jó átadása, de két megmozdulására emlékszem igazán. Az egyik egy elkúrt fejes, ami egyrészt csúnyán mellé ment, másrészt felidézett egy másik, hasonló bólintást, amit egy argentin törpe viszont gólra váltott, épp ellenünk egy viszonylag fontos mérkőzésen (bár Juannak nem kellett olyan magasra ugrania). A másik pedig Onuachu, a fekete Crouch (by Beyonder) góljánál előadott mozdulatsora, ami egészen érthetetlen volt. Bár abban a pillanatban Love, Carrick, és az egész banda feladata magaslatán állt, miközben a nyakigláb csatár elbotladozott a lövőhelyzetig.

Marcika remekül helyettesítette Rooneyt centerben, hisz nem lőtt gólt ismét hozta a tőle már elvárt minimumot, többször cselezte át magát a védőkön, de vagy nem talált be, vagy legurított labdáit baszták el a társak. Ja igen, Pereira is kapott kb. 12 percet, nehogy valami értékelhetőt tudjon mutatni.

 De felesleges ennyi szót vesztegetni erre a mérkőzésre. Ezt a teljesítményt nem a Fiorentona, a Napoli, a Dortmund vagy a Valencia ellen mutattuk be, hanem az egyik leggyengébb EL résztvevővel játszottunk. A Midtjylland ellen vagyunk ennyire képesek!? Amikor az erősen rozsdásodó Vastulipán is kijelentette, hogy komolyan kell venni a sorozatot, mert már csak így lehet meg a BL szereplés jövőre. És eljutottunk oda, hogy olyan csapattal álltunk ki Dániában, amit még az MK Dons is elpicsázott volna (öö izé). Ez Lajos sara (túl sok játékos elengedése, krónikus januári nemigazolás, indokolatlanul sok sérülés satöbbi, satöbbi), és miután Mutyilandnak neveztük el ellenfelünket, ha sokáig marad még ez a tökorrú fasz a csapatnál, hát akkor mi vagyunk a futball világában a Következmények Nélküli Ország.

Köszönet Moyes Storynak a videókért! (Sajnos nem tudtam őket beágyazni, így képek lettek belőlük)

Forrás: Stretford End

ELpicsázva