Jó az egy pont a west bromwichi pokolból. Egy Sunderlandnek, nekünk viszont nyerni kellett volna ahhoz, hogy egyáltalán elvben még beszélgessünk a top4-es nedves álmainkról. Ha még matematikailag nem is buktuk el, azért azt nehéz elvárni, hogy a Man. City is olyan fékevesztetten szarul játszon, mint ahogy mi tettük a mai délutánon.

Pullis csapat, dupla fedezékbe beásott, betomtömbökkel alápolcolt, krómvisszapillantós igazi deluxe edition Ikarus, ezzel kapcsolatban nem ért minket meglepetés. Az ilyen iparosokkal telerakott csapat ellen lehet szenvedve játszani, pontosabban másként nagyon nem is lehet. De ezt letargikus, közepesen motiválatlanság alsó küszöbértékét alig elérő telehugyozott pizsamanadrágot nem tudom hova tenni. Értem én, kiestünk az FA-ből. Szörnyű tragédia, én is kettesével fogyasztom a 100-as zsepiket azóta. De legalább annyit kellett kibrusztolni a csapatnak magából, hogy a tarkójára liheghessünk a bilikék tevehágóknak, hátha elcsúsznak, ahogy (és itt mindenkinek a képzeletére bízom, hogy ki szokott elcsúszni). És itt nem az eredmény fáj. Lehetett volna 0-0 úgy is, hogy rúgunk 15 kapufát, megint ellenünk találja meg egy ezidáig ismeretlen kapus élete formáját, nem kapunk meg öt jogos büntetőt, volt már ilyen is. Ha láttam volna a tüzet a srácokon, azt mondom, van ilyen, ezt a Wenger kupát nem itt vesztettük el, hanem ősszel.

Pedig maga a taktika nekem kimondottan tetszett. BR megint csinált valamit, amit még nem láttunk, de volt értelme és lehetett volna rá építkezni. Jelesül, hogy védekezésben bár 4 védővel álltunk fel, támadásban Stevie lépett vissza a 2CB közé, a két szélső védő pedig nem szélre, hanem középre húzódott, így folyamatosabb tudott lennie a labdajáratás. Kérdezem, ősszel a ködben nem sikerült fellapozni a playbooknak ezt az oldalát? Ne menjünk el szó nélkül Lovren játéka mellett, akinek kimondottan jót tett, hogy nem területet kellett védenie, hanem hátulról vadászgathatott megindulni próbáló páros ujjú WBA játékosokra. Ez igazán az ő terepe, amikor egy az egyben rongyolhat ki valakire, bízzunk benne, hogy egy még hosszan tartó rehabilitáció üde színfoltját láttuk.

Ezen a ponton ki is fogyott a tinta abból a tollból, amivel BR jó húzásait tudom felírni a zöld post-itekre, mert megint sikerült pár olyan lépést megtennie, amit máig nem értek. Nem, nem akarok mindent BR nyakába varni, volt sok olyan egyéni rossz teljesítmény, amire nem számítottunk, pl. inkább dobtam volna kútba a labdát, mintsem hogy Sterlingnek adjam. Viszont az a tény, hogy ugyan azokat az embereket, akiket korábban sikerült beekizett pitbull szintjére feltüzelnie most ennyire nem voltak ott fejben, az maximálisan őt minősíti.

Szóval Pontonként:

1. Glen játszatása. Komolyan, világ életemben azt hittem, hogy igen szofisztikált szókészlettel rendelkezem kreatív káromkodások terén, de Glen (nesztek a nagybetű) kapcsán kezdek kifogyni a jelzőkből. Hopsz, meg is megvan, ma Glen egy tökéletes Glen Johnsont hozott. Van egy tehetséges spanyol gyerekünk, aki amikor játszott, olyan fullback számokat hozott, hogy azoktól még a fiatal földművelő Henry apánk is magához nyúlt volna, kétszer. Ha már úgy is mindenki leszarja a bajnokságot (ahogy a mellékelt ábra mutatja) nem inkább neki kéne játékperc, ha egyszer a Szent FA kupában nem villoghat az iszonyatos fontossága miatt?

2. Gerrard játszatása. Nem, nem ő volt a legrosszabb a csapatban. De biztos vagyok benne, hogy a támadó harmadban jobban pörgött volna a labda, ha Allen játszik helyette. Főleg, mert a walesi Xavi pont az ilyen kis területen labda megtartásban / járatásban tud effektív lenni. Olyan érzésem van, hogy BR direkt szabotált egy olyan meccset, amin SG játszott, hogy év végén a ppt-n jobb statok jelenjenek meg a Gerrard nélküli szerzett pontok oszlopban, aztán szétteheti a kezét, hogy a szurkolók miatt kellett játszatni, nem az én hibám.

3. Mario. Ő az, aki a támadók közül a legtöbb életjelet mutatta, labda nélkül folyamatosan támadta akár a védőket, akár a kapust, szabadot harcolt ki, visszazárt, amit kértek és ami miatt az elején kutyázva lett, csinálja. A gond csak akkor van vele, ha úgy kéne labda nélkül helyezkedni, hogy mi támadunk. Túlságosan a labda felé mozog, mert a 16-oson kívülről akar megoldani mindent, az eddigi múltjával érthető, nálunk viszont nem erre van szükség. Főleg, mert egy, a 16-oson egymás hátán falként fetrengő WBA-n nehéz átrúgni a labdát. Erre lett volna tökéletes megoldás, ha a 65-70. perctől, amikor már látszott, hogy az egy pont is elég Pullisnak, be tud jönni egy Lambert, aki birkózik középen a védőkkel, 2-3 alkalommal meg lekészíteni Balonak.

Lambertet azért hoztuk, hogy az Ikarus alakú transformert megmintázó kiscsapatok ellen beálljon a végén. Na melyik meccsre nem hozza el BR? Ki nem találjátok. Az meg, hogy pont Mariót hozta le Borini helyett, az nálam tényleg a feltétel nélküli önlábonlövés minősített esete. Az egyetlen labdát megtartani képes emberünket, aki egyébként támadásban a legaktívabb
és legveszélyesebb volt így is (függetlenül attól, hogy ez inkább a többieket minősíti) hozta le, valakiért, akinek az egyetlen jól artikulálható usp-je, hogy sokat fut. Szép munka, gratulálok.

Mi is mondtuk, hogy ez a szezon elment. Én bevallom nem értettem, hogy miért tört ki a parasztlázadás a Villa elleni meccs után, mert ha ki akarjuk rúgni, akkor azt nem azért a meccsért tenném meg. Hanem ezért.

Forrás: Vörös Fonat

Henry és a siker szinonimák

Most, hogy a szezon érdemben véget ért – noha még van megszerezhető 18 pont és matematikai esély a TOP4-re, érezhetően egyre kevésbé érdeklődik az egyszeri Pool-szurkoló a következő bajnoki meccs iránt. Egyre többen kezdjük már most értékelni az évet, benne főleg Rodgers teljesítményét, latolgatva, hogy megy vagy marad, főleg, hogy régi kedvencünk, Klopp bejelentette távozását a Dortmundtól. Egy ilyen helyzetben felértékelődik, előtérbe kerül a manager főnöke (és itt természetesen nem Ayre-re gondol senki sem), a róla szóló információk, minden infomorzsa. Ennek szellemében a WBA elleni beharang is főként John W. Henryről és az FSG-ről szól, nagyon kevéssé az aktuális meccsről. (Különben is, kinek van kedve egy Pulis-csapatról írni?!)

Szóval ideje újra kicsit megnézni ki is a klub tulajdonosa, és főleg azt, hogyan is intézi a legfőbb referenciaként szolgáló „testvérklub”, a Boston Red Sox ügyeit. (Mindenkinek figyelmébe ajánlom Scouser régi posztját a hozzá tartozó kommentekkel együtt)

Amit Henryről tudni érdemes, alapvetően három forrásból raktam össze: egy tavalyi Bloomberg-portré róla, egy baseball-rajongó cikke, valamint két Liverpool-szurkoló amerikai baseball-rajongó kommentjei (Jeff és OT), amit kiegészítek itt-ott a liverpooli tapasztalatokkal. Nyilván nagyon nem teljes ez a kép, de jó kiindulási alapot adhat arra nézvést, mit is várhatunk tőlük.

Szerényen a kép szélén – Forrás: Guardian

Először is: nem bostoni, hanem arkansasi, ami lényeges, több szempontból is. Egyrészt Bostonban is idegenként tekintettek rá 2002-ben, amikor megvette a Red Soxot, konkrétan pénzéhes nyerészkedőnek tartották. Ez a megítélés nyilván megfordult, amikor két évvel később, 86 éves szünet után ismét bajnokságot (World Series) nyert a klubbal. Olyannyira, hogy amikor megvette „a” helyi újságot, a Boston Globe-ot, már az volt a közvélekedés, hogy milyen jó, hogy egy helyi mágnás vette meg a lapot… Boston viszont fontos abból a szempontból is, hogy relatív jelentősége, mérete hasonlít Liverpooléhoz: nem megapolis, mint a szomszédban található New York vagy LA, esetleg Chicago, hanem jóval kisebb. Bár az MIT jelentősége nyilván óriási a város szellemi és gazdasági életére, de semmiképpen sem bír olyan erővel a sportban sem, mint az említett óriások és csapataik. Erre a későbbiekben még visszatérek, most azonban még Henry karrierjét nézzük meg jobban.

Szülei farmerek voltak, ő gyerekként is nagy baseball-rajongó volt, de már akkor is jobban ment neki a fejben átlagszámítás különféle baseball-statokkal kapcsolatban, mint maga a játék, tekintve, hogy nemcsak vékony, de asztmás is volt. 26 éves koráig belefogott mindenfélébe: tanult filozófiát, jungiánus pszichológiát, basszusozott egy Elysium Fields (Elíziumi Mezők, muhaha) nevű progresszív rockot játszó együttesben, előadva egy rockoperát az idegenekről, akik a Cassiopeiáról érkeztek… Mindezt Vegasban black jacket játszva finanszírozta, egy saját kártyaszámláló módszert alkalmazva (amiért ki is tiltották) – már látom is, amolyan Johnny Deppként egy hatalmas rakétával a szájában.

Apja halála után átveszi a farmot, de maga a szójababtermesztés kevéssé érdekli, ellenben a farmerek kockázatát csökkentő határidős terménykereskedés annál inkább. Rövidre fogva, egy komoly veszteség után, időről-időre napokra eltűnik a könyvtárban, hogy a piacok működéséről információt szerezzen. Bármilyen piacról, akár a középkorból is. A lényeg: tudni akarja, hogyan működnek a piacok, és ezen tudás alapján pedig kidolgozott egy saját matematikai modellt, amivel másfél évtized alatt milliárdos lett. Az algoritmusa hosszú távú adatokkal dolgozott, és nem megérzésből, ahogy a korabeli versenytársainak döntő többsége. Vagyis a kereskedésből kikapcsolta az emberi tényezőt (másrészről viszont nagyon is figyelembe vette, mert a kereskedők hangulatingadozásait figyelte), ami viszont sztoikus nyugalmat követelt meg tőle és (ebből következően főleg intézményi) ügyfeleitől is: általában vesztett, viszont amikor nyert, akkor óriásit szakított. Vagyonát a piacon uralkodó elméletekkel szemben álló unortodox (khm) filozófiára építve szerezte. Emellett rendkívül versengő típus is volt.

Larry Luchino, Henry és Werner

Azt hiszem, elég nyilvánvaló, hogy miért időztem el ilyen hosszan a karrierjénél, tevékenyégénél, működésénél. A matematikai modellek, statisztikák iránti vonzódása, intenzív és eredeti használata már Comolli kinevezésénél is tetten érhető volt, ez azóta sem változott: egész életműve ezen nyugszik, nem fog változtatni rajta. Mindenki ismeri a Moneyball-sztorit, a sabermetricset, amiből viszont a lényeg az, hogy folyamatosan kutatni kell, melyek azok az adatok, amelyek elkerülik a versenytársak figyelmét, lebecsülik a jelentőségét, de megfelelő használatuk esetén olyan versenyelőnyre lehet szert tenni, amely komoly nyereséggel (győzelmekkel) kecsegtet.

Henry maga is azt mondja, hogy a Red Soxnál sem csinál mást, mint megpróbálja előre jelezni a jövőt, a játékosok jövőbeni teljesítményét, ahogy az üzleti életben is tette. Azzal is tisztában van, hogy a sportban ez sokkal nehezebb: a szójababnak nem szakad el a szalagja és nincs ügynöke vagy családja sem.

Mielőtt a Red Soxhoz kanyarodnék vissza, fontos megjegyezni, hogy Henry 1989 óta tulajdonol különböző baseball-klubokat (leglényegesebb az 1999-es Miami Marlins bevásárlása), vagyis elég régóta követi a lehető legközelebbről a sportágat.

Henry sport-érdekeltségei – Forrás: Bloomberg

És most visszatérek Bostonhoz. Amikor Henry megvette a Red Soxot, a legfőbb rivális, a szomszédvár a Yankees éppen triplázott, és kongatták a baseballhoz értők a vészharangot: a pénz uralma tönkreteszi a játékot. Ismerős sztori? Henryt azonban kemény fából faragták: nagyon durván agresszívak voltak a bevételek növelésében, minden követ megmozgattak, hogy versenyezhessenek a Yankees-zel. Újjáépítették és kibővítették a Fenway Parkot (a korábbi tulajdonos inkább újat épített volna – egy újabb egyezés) – közel 300 milllió dollárból, amit saját zsebből álltak, tucatnyi szponzori szerződést kötöttek és többséget szereztek az NESN-ben (New England Sports Network, regionális kábelcsatornák összessége), ami tulajdonképpen az aranytojást tojó tyúk lett. (A cég Delaware-ben van bejegyezve, így a valós bevételiről és profitjáról vajmi keveset tudni. A baseballhoz értők szerint bármennyi pénzt elő tudnak teremteni a sportra.) Az eredmény: a 2. legmagasabb fizetéssel működő klub lett a Red Sox, és 12 év alatt 3 bajnoki címet szereztek, miközben a Red Sox csak a 21. a tévés területen a baseball-csapatok között, a teljes piaci nagyságot tekintve pedig csak a 10. legnagyobb.

Henry megduplázta a Sox bevételeit

(Igen, tudom, hogy az amerikai csapatsportok sokkal kiegyenlítettebb viszonyok között működnek, franchise-rendszer, zárt bajnokság, fizetési sapka, draft, miazmás, de itt most a mi szempontunkból az a lényeges, hogy a rendkívüli anyagi hátrány ellenére is megvették a Liverpoolt, mert esélyt látnak rá, hogy a Red Soxhoz hasonló sikereket érjenek el. Egy újabb alvó óriás, hatalmas potenciállal – főleg, ami a globális szurkolói bázist illeti.)

A hogyan az érdekes, természetesen. Nos, nem meglepő módon a fiatal, alulértékelt játékosok kinevelése és szerződtetése révén (esetleg valamiért rendkívül olcsón megszerezhető veteránok), akiket olyan paraméterek alapján választanak ki, amelyeket korábban nem nagyon értékeltek a baseballban. (Ebbe később már belefértek nagyon nagy bukták is: érdekes módon a nagy sztárok vásárlása nem hozott eredményt a Red Soxnál – vissza is tértek az eredeti tervhez.)

Forever young!

Ugyanezt látjuk a Liverpoolban is: a stratégia ugyanaz, kérdés, hogy megvan-e hozzá a megfelelő matematikai-statisztikai modell, illetve a megfelelő scout-rendszer. Előbbivel kapcsolatban Ian Graham neve a lényeg, ő a klub kutatási vezetője, egy elméleti fizikus, aki egy számítógépes programot írt a játékosok teljesítményének adataira, amellyel értékelni lehet őket. Őt a scout-rendszerért felelős Michael Edwards nevezte ki, aki a híres-hírhedt transfer committee tagja is. (Itt egy gyors megjegyzést teszek: ha hinni lehet Tony Evansnak, akkor Rodgers nyáron engedélyt kapott, hogy a tc-t figyelmen kívül hagyva igazoljon. A hírek szerint a Soton triója volt az ő akarata: mindhárman kész focisták, erejük teljében, Lambert már túl is azon…)

Show of strength – Forrás: swissramble.com

Nézzük akkor részletesebben a Red Sox felépítését és történetét Henryék tulajdonosi működése alatt. A baseball-szakértők szerint Rodgers managerként egyszerre tölti be a Red Soxnál található General Manageri és a manageri pozíciót. A Red Soxban a GM-nél nincs magasabb rangú, baseball-hoz értő ember a hierarchiában. A 12 év alatt két GM dolgozott Bostonban, és senkit sem rúgtak, Theo Epstein saját akaratából távozott és lett a Chicago Cubs szakmai vezetője. Sem neki, sem utódjának, Ben Cheringtonnak sem volt semmilyen tapasztalata ilyen poszton. Nem csoda, hiszen Epstein 28 éves volt, amikor 2004-ben kinevezték, Cherington legalább scoutként kezdte a Red Soxnál, de még most is csak 40 éves, noha ez már negyedik éve GM-ként. A baseball-szakértők szerint mindketten Henry kottájából játszanak. Ezt látszik alátámasztani, hogy Epstein a Bocsokkal meg sem közelíti azt a teljesítményt, amit Bostonban nyújtott.

A csapatért közvetlenül felelő managereknél szintén ez a helyzet: fiatalok, kevés tapasztalattal, nem túl jó korábbi eredményekkel. Grady Little semmilyen manageri tapasztalattal sem bírt, mégis a bajnoki döntő kapujáig jutott. Utána Terry Francona jött, aki ugyan baseball-család sarja, és volt már pár év manageri tapasztalata, de sokkal rosszabb, mint elődjéé… Az eredmény mégis 2 bajnoki cím lett 7 év alatt. Az egyetlen kivétel Bobby Valentine, aki komoly névnek számít a baseballban – egy évet sikerült neki kihúznia Henry mellett, viszont szétszedte a Sox nagy nevekből álló, ámde kudarcos csapatát. Azóta John Farrell a manager, aki első szezonjában bajnokságot nyert, míg a másodikban közel 50 éve a második legrosszabb eredményét hozta – menesztése fel sem merült.

A fentiekből a baseballos hozzáértők egyöntetűen azt a következtetést vonják le, hogy addig senkinek sem esik baja, amíg a Henryék által megszabott stratégiát, forgatókönyvet követik. Fogalmam sincs, hogy így van-e, de pár dolog látszik: Henryék nem szeretnek nagy nevekkel dolgozni, ellenben semmi aggályuk nincs akár tapasztalatlan kezdőkre bízni a klub szakmai vezetését. A legmagasabb poszton nem szeretnek váltani. Nem félnek váltani, kísérletezni, ha úgy látják, nem működik az eredeti terv, nem félnek visszatérni sem hozzá. Tanulnak a hibáikból.

Ami a Liverpoolt illeti: 5 év alatt Rodgers a harmadik manager, ez a fentiek tükrében szokatlan, bár a posztok keveredése miatt nehéz összehasonlítani a kettőt. Egy biztos a szentimentalizmus vagy pillanatnyi eredmények, hangulati tényezők nem fognak szerepet játszani a döntésükben. Így – ellentétben azzal, amit korábban hangoztattam – a hátralevő hat meccs nem valószínű, hogy bármilyen szerepet játszana a döntésükben. Ehhez hasonlóan az sem fogja őket befolyásolni, hogy Klopp elérhető, ráadásul a Soxnál sem alkalmaztak nagy nevet, aki korábban trófeákat nyert volna. Igazából egyik vezetőjük sem nyert soha semmit, a Sox mégis az utóbbi másfél évtized legsikeresebb baseball-klubja, vélhetően a kialakított struktúra és az alkalmazott stratégia miatt. Az is igaz, hogy minden bizonnyal ilyen kiforrott stratégia még nincs nálunk, noha a fő elemei nyilvánvalóan már itt vannak: a statisztikai kitörési pontok, az előrejelzési modell, a scout-rendszer és a fiatalok, rejtett tehetségek felkutatása és beépítése.

Azt most BR is megerősítette: az FSG nem változtat a modelljén, hisznek benne, mert sikeres volt másutt is, fiatalokat fogunk ezután is igazolni, akik nálunk fejlődnek majd. Ráadásul azt is mondta, hogy beszélt Henryékkel, akik teljes mellszélességgel támogatják. A fentiek tükrében ez egyértelmű: amíg a manager követi a megszabott irányvonalat, maradhat.

Az is biztos, hogy Henry sosem ül a babérjain, és bár nem szeret a középpontban lenni, de győzni akar, a „változásokhoz folyton alkalmazkodni kell, a pihenés úgysem nagy öröm” – vallja.

Epilógus

Szombaton 16 órakor játszunk a WBA ellen, amelyet január óta az a Tony Pulis irányít, akinek csapatai ellen nem igazán megy nekünk, mondhatni pocsék a mérlegünk, főleg az idegenbeli: 7 meccsből egy győzelem, 3-3 döntetlen és vereség, 7 lőtt és 11 kapott gól. Borzalmas. Mindehhez járul, hogy számunkra a szezon nagyjából tét nélkülivé vált, ami rendkívüli csalódás. Kérdés, hogy ebből a csalódott hangulatból mit tud kihozni BR és a csapat. Egy esetleges döntetlen vagy vereség gyakorlatilag végképp eltüntetné azt az iciri-piciri maradék reményt is a TOP4-re, így azt remélem, hogy lesz annyi tartás, akaraterő, hogy valahogy kibrusztoljuk a győzelmet.

Forrás: Vörös Fonat

Kezdeném két orbitális közhellyel. Az a csapat jutott tovább amelyik jobban akarta és többet tett érte. A Villa ma jobb volt és megérdemelten jutottak a döntőbe. Nem csoda, a hazai kupák a kis- és középcsapatok nagy lehetősége, hogy villantsanak valamit, a Villa ma megtette. A meccs kapcsán három dolog zavar nagyon. Az első, hogy egy kiesés elől menekülő csapat lejátszotta a mieinket. A második, hogy Tactic Tim csapatának sikerült jobban szerepelni. A harmadik pedig, hogy a pocsékul, önmaga nimbuszát rombolva játszó Gerrard végig a pályán maradt.

Mielőtt ez utóbbival foglalkoznánk. Még ki kell írnom magamból, hogy a mumusunk megint lecsapott. Bentekével, aki most már második éve senki más ellen nem játszik jól csak ellenünk, megint nem tudtunk mit kezdeni. Nem tudtunk vele mit kezdeni a fejeseknél, nem tudtunk mit kezdeni vele ha beállt küzdeni a védelmi vonalba és akkor sem, ha kicsit visszább húzódott. Ez is zavaró kicsit de ezt már megszokhattuk.

Ma viszont számomra a legzavaróbb az volt, hogy Gerrard végig a pályán lehetett. Szívem szerint nem is kezdettem volna, hiszen mára már teljesen nyilvánvaló és tagadhatatlan az a tény, hogy a mai Liverpool a mai Gerrard nélkül jobb csapat. A mai lelassult, megkopott Gerrard egyszerűen nem illik már a mai Liverpool stílusába. Elrontja annak a játékát, hiszen nem ér már vissza védekezni és nem ér már fel a támadásokhoz sem, szerelni ma már nem nagyon tud, így arra, ami ma is a fő feladata lett volna a második félidőben – védelmet biztosítani a védelemnek és szűrni a középpályán, hiszen controllert tolt ekkor – alkalmatlan, ma már csak a szép, hosszú, pontos Hollywood lasztik mennek neki, ami meg pont nem illik bele a csapat játékába. Egyszerűen fájdalmas volt ma nézni a játékát, rossz volt nézni mikor a nála ezerszer jobb játékot toló Allen jött le, hogy Can – aki ma pocsék volt a négyvédős jobboldali védőnek – előremehessen a középpályára. Szerintem rossz azt nézni mikor egy legenda rombolja a saját szobrát. Márpedig manapság ezt teszi. Az egyetlen jó dolog ebben az, hogy kevésbé fog fájni a drukkereknek mikor megy levezetni a Galaxy-ba.

Értem én azt, hogy ma nem lehetett kihagyni, hiszen a Get Gerrard to Wembley szurkolói kampány végre célt ért és Gerrard végre ott volt a Wembleyben. Értem azt is, hogy hatalmas legenda, meg értek én mindent, hogy miért volt ez egy külső kötelező tényező. Viszont baromira zavar elméleti okból, Liverpool-drukkerként az egyik legtöbbször emlegetett és legfontosabb alapelvünk, hogy Nobody’s bigger than Liverpool. Ezzel abszolút egyetértek és fontos része a liverpooli identitásomnak is. És épp ezért iszonyatosan zavar amikor ez sérül, amikor kiderül, hogy a Kapitány bizony fontosabb a csapatnál, ennek pedig sajnos fényes példája a mai meccs.

Ezért mindenkit, aki ennek kialakulásában fontos szereplő elküldenék melegebb égtájakra. Kezdve a Koppal, az angol közvéleménnyel, a sajtóval, a tulajokkal és nem utolsó sorban BR-t. Mert sajnos ebben ő is benne van nem is kicsit.

A meccsel magával nem is nagyon akarok foglalkozni. Ma rosszak voltunk. Ebben Gerrard és BR ma a fő hunyók. Nemigen értem, hogy Rodgers miért gondolta azt, hogy eddig is olyan jól bevált cölöpcsatárosdi a hosszú lasztikkal és beadásokkal ma pont jó lesz. A végére már a Balo-Lambert duó egyszerre büntetett. De a legfőbb hibája az Gerrard.

Lehetne de nem akarok foglalkozni az okokkal (pl. biztos jó volt minden sorozatnak teljes erővel nekimenni, hogy előre nem látható módon mindegyikben fájdalmasan és lehetőleg közel a célhoz koppanjunk). Nem akarok foglalkozni a következményekkel, például, hogy BR Gerrarddal kapcsolatos töketlensége elég ok-e a kirúgásához (szerintem nem). Ma csak káromkodni akarok, hogy Gerrard ismét ráerősített a tragikus hősként formálódó képére.

Forrás: Vörös Fonat

Lehet utálni az FA kupát vagy bármelyik másikat, legyen az EL vagy CC, de ezen a ponton már baromi felesleges. Millió meg egy okfejtés volt pro és kontra az egész szükségességéről, vérre menő viták voltak a mentális erő vs. fizikai fáradtság kérdéskörében, szerintem valaki még sérülési valószínűségi százalékokat is számolgatott egy ködös vasárnap délután a sufniban, de ezeknek a gondolatoknak az ideje már lejárt. Nincs előttünk válaszút, egy út van, az egyetlen kérdés immár, hogy tudjuk-e követni.

(A Vavel cikkéből szedett képen Fowler lövi a szezonja 32. gólját az 1996-os elődöntőben. A kapus pedig Tim Krul apja is lehetne, ha nem egyenesen ő maga az 8 évesen.)

A lényeg, hogy itt hever előttünk a lehetőség, ami ugyan még két meccs, és nem is szépít sokat a szezonunkon, de akkor is egy reális cél amiért küzdeni lehet. Amiért ezen a ponton már küzdeni is kell.

Rövidebben kifejezve:
Lehet, hogy a méz nem egyenesen a kaptárból jön, hogy már vagy 9 éve áll a sötét sarokban, a tetejét se csavarták rá rendesen, és már darabossá keményedett a hidegben, de ez még mindig méz.

És vannak olyan pillanatok, amikor ezt is nagyra tudod értékelni.

Nagyon messzire vinne most minket, hogy konstansan ebben a pillanatban élünk-e (pont most néztem végig öcsémmel a Terminált, és az agyam meglepő kreatív kapcsolásokkal össze is kötötte a filmet a versenyhelyzetünkkel (ez amúgy valahol szomorú)), de lényeges, meg kiemelendő, hogy ez az egész jövőbe spekulálás speciel ma senkit nem érdekel.

Az FA kupa egy teljesen külön kis játszóterünk, szemetes meg mocskos is, ráadásul a legmagasabb mászóka teteje is csak egy EL-csoportkörig ér fel, de ma ez a feladat. Ma ide megyünk, ma itt játszunk, ezt másszuk, és annyira nem számít már semmi más az évben, hogy erre a kis melléktérre rá is lehet feküdni rendesen. Mert már teljesen mindegy.

Ugyanabból a cikkből az 1914-es elődöntő az akkor már ötszörös FA-győztes és címvédő Villa ellen a White Hart Lane-en. (A meglepetésszerű 2-0-ás győzelmünk után a Burnleytől kaptunk ki a döntőben.)

Hát akkor feküdjünk is rá az aktualitásokra.

Az elmúlt négy évben csak a bajnokságban találkoztunk, mi 4/4-gyel jöttünk el a Villa Parkból, ők meg egyszer sem kaptak ki azóta az Anfielden, utoljára 2011 tavaszán sikerült a párosításban a hazai csapatnak nyernie, Downing góljával.

De a meccset persze a Wembley-ben játsszák. És mivel a Fonatnál töltött 2,5 évem alatt még nem volt alkalmam írni a Wembley-ről, ezért most mondanám el, hogy bár a maga nemében szép, alapvetően egy bűnnek tartom az újat. Egy nap majd baromi jó zsörtölődő házsártos vénember leszek ha már huszonévesen is teli torokból, élvezettel tudom fikázni az új dolgokat, de a rendes Wembley megcsúfolásának tartom ezt a torz pinát, ami a helyén áll. Volt egy karakter (a legjobb értelemben), volt egy nagy darab egyediség, báj, volt millió történet a ’48-as olimpiától a vébé-döntőn át a Live Aidig, volt egy hatalmas, egyetemes legenda, amely még ha tele is volt már a kor hibáival, de akkor is örökkévalónak kellett volna lennie. Az egész futballtörténelem és az egyetemes sporttörténelem lett szegényebb a porba rombolásával, az ikertornyok lebontásáért meg külön bugyrot kellett nyitni a pokolban.

Ez már érett egy ideje, bocs érte. Most viszont foglalkozzunk inkább azzal, ami tényleg aktuális, másszunk bele a hogyan győzzük le a felspannolt Villát kérdéskörbe.

A Villa már hosszú évek óta nem egy jó csapat, hanem egy kőkemény középiparos, aki a másodosztályban ugyanúgy középmezőnyös lenne mint a PL-ben, ha egyszer valahogy kipottyanna. Az egész mezőnyből a legkevesebb gólt lőtték 0.73-mal, a gólkülönbségük a harmadik legrosszabb, és a bajnokságban télen az utolsó győzelmük december 7-én volt a már akkor tök utolsónak kinéző Leicester ellen. Azóta viszont már erősen kitavaszodott, a 660 perces góltalansági rekordot is maguk mögött hagyták, és a 6 meccses formatáblázaton már közvetlenül mögöttünk tanyáznak.

És akkor még meg se említettük a mumusfaktorukat, a középcsapat-menni-FA-kupa dolgot, meg, hogy Benteke és Agbonlahor még mindig náluk játszik. És persze Joe Cole és Aly Cissokho is, ha még több ismerős arcra vágynánk.

A Benteke-dolog miatt én viszont egy másk ismerős arcra vágyom majd nagyon: Skrtelre. Gerrarddal együtt az ő eltiltása is véget ért a Newcastle elleni meccsel, és a szlovák visszatérésével remélhetőleg a rendszerünk is visszatér az eredeti felállásba. Az utóbbi évekhez hasonlóan úgyis én fogom írni év végén a szezonösszegző védelmi sorát, ahol külön kis timpanont emelek majd Skrtel háromvédős rendszerben hozott teljesítményének, de mivel még bőven áprilist írunk, így élőben szeretném látni mindezt.

Sakho és Can nagyon jó, technikás játékosok, tele önbizalommal, vezetői képességekkel, de egyikük sem képes arra a kulimunkára, amire Skrtel. Ők nincsenek mindig ott. Persze, ha beárnyaljuk a helyzetet Skrtel kétvédős blamáival, meg azzal, hogy ősszel akkor mi az úristen történt hátul, akkor máris nem olyan rózsás a helyzete, de ha nem várunk el tőle taktikai rugalmasságot, akkor ő a tökéletes eszköz. Skrtel a kalapács, ami csak félsiker, ha csavarozni akarunk a két védőnkkel, de a háromvédős közepén lévő védőnek már mindig csak egyetlen feladata van: a szöget beverni. Ahhoz pedig jobban jön egy kalapács, mint egy Can-féle Leatherman. (Kérdés, hogy a mai fociban meddig tartható fent egy háromvédős rendszer sokéves távlatban.)

Lényeg a lényeg, várom a visszatértét, ahogy a háromvédős rendszerünkhöz való visszatérést is, ezúttal Lovrennel a baloldalon. Kicsit emberpazarlónak tűnhet a felállás a Villa centerjátéka ellen, de ez a stabil formációnk, még Lovren játszatásával is beljebb vagyunk, mintha a Can-Skrtel párossal mennénk.

Can megindulásaiban bízva én még akár Lucast is a csapatban hagynám, Sturridge-ot meg a sérülése miatt a padon, így alakulna ki nálam a Minyon – Can, Skrtel, Lovren – Ibe, Moreno – Lucas, Allen, Henderson – Sterling, Coutinho kezdő, az elöl majd úgyis megoldják zászló mögé felsorakozva. A kérdés már csak az, hogy Gerrard hova száll bele ebbe a rendszerbe.

Illetve, hogy mi hova szállunk bele a kupa rendszerébe.

Illene például méltó az Arsenal méltó ellenfeleként beszállni, mondjuk Villa akármilyen legyőzésével. Három éve az Evertont is hasonlóan vertük, azóta pedig azért már bőven előrébb vagyunk. Még ha mindkét szemem sír is, csak különböző előjelekkel.

Forrás: Vörös Fonat

Mint minden évben, idén is elérkezett a klub történetének legtragikusabb eseményének évfordulója, így mi is kitesszük a szokásos emlékező posztunkat.

A Hillsborough-i tragédiára a hivatalos megemlékezést itt lehet nyomon követni.

Idén végre Duckenfield is beismerte, hogy hazudott a kapuk kinyitásával kapcsolatban, ami a tragédiát okozta.

Egy orvos visszaemlékezései

Emlékezzünk, és soha ne felejtsük el Őket!

1. John Alfred Anderson (62)

2. Colin Mark Ashcroft (19)

3. James Gary Aspinall (18)

4. Kester Roger Marcus Ball (16)

5. Gerard­ Bernard Patrick Baron­ (67)

6. Simon Bell (17)

7. Barry Sidney­ Bennett (26)

8. David John Benson (22)

9. David William Birtle (22)

10. Tony Bland (22)

11. Paul­ David Brady (21)

12. Andrew­ Mark­ Brookes (26)

13. Carl­ Brown­ (18)

14. David­­ Steven­ Brown (25)

15. Henry­­ Thomas Burke (47)

16. Peter­ Andrew­­ Burkett (24)

17. Paul­ William­­ Carlile (19)

18. Raymond­­ Thomas Chapman (50)

19. Gary­­ Christopher Church (19)

20. Joseph­ Clark­ (29)

21. Paul Clark­ (18)

22. Gary Collins (22)

23. Stephen­ Paul Copoc (20)

24. Tracey Elizabeth Cox (23)

25. James­ Philip Delaney (19)

26. Christopher Barry Devonside (18)

27. Christopher Edwards (29)

28. Vincent Michael Fitzsimmons (34)

29. Thomas Steven Fox (21)

30. Jon-Paul Gilhooley (10)

31. Barry Glover (27)

32. Ian Thomas Glover­ (20)

33. Derrick­ George Godwin (24)

34. Roy Harry­ Hamilton (34)

35. Philip­ Hammond (14)

36. Eric­ Hankin (33)

37. Gary Harrison­ (27)

38. Stephen Francis­ Harrison (31)

39. Peter Andrew Harrison (15)

40. David Hawley (39)

41. James Robert Hennesey (29)

42. Paul Anthony Hewitson (26)

43. Carl Darren Hewitt (17)

44. Nicholas Michael Hewitt (16)

45. Sarah Louise Hicks (19)

46. Victoria Jane Hicks (15)

47. Gordon Rodney Horn (20)

48. Arthur Horrocks (41)

49. Thomas­ Howard (39)

50. Thomas Anthony­ Howard (14)

51. Eric George­ Hughes (42)

52. Alan­ Johnston (29)

53. Christine Anne Jones (27)

54. Gary­ Philip­ Jones (18)

55. Richard­ Jones­ (25)

56. Nicholas Peter­ Joynes­ (27)

57. Anthony Peter­ Kelly­ (29)

58. Michael David­ Kelly (38)

59. Carl David Lewis (18)

60. David William Mather (19)

61. Brian Christopher Mathews (38)

62. Francis Joseph McAllister (27)

63. John McBrien (18)

64. Marion Hazel McCabe (21)

65. Joseph Daniel McCarthy (21)

66. Peter McDonnell (21)

67. Alan McGlone (28)

68. Keith McGrath (17)

69. Paul­ Brian­ Murray (14)

70. Lee­ Nicol (14)

71. Stephen Francis­ O’Neill­ (17)

72. Jonathon­ Owens (18)

73. William Roy­ Pemberton (23)

74. Carl­ William Rimmer­­ (21)

75. David­ George Rimmer­ (38)

76. Graham John­ Roberts­ (24)

77. Steven Joseph­ Robinson­ (17)

78. Henry Charles­ Rogers (17)

79. Colin­ Andrew Hugh­ William Sefton­ (23)

80. Inger Shah­ (38)

81. Paula Ann Smith (26)

82. Adam­ Edward Spearritt (14)

83. Philip­ John Steele (15)

84. David Leonard­ Thomas (23)

85. Patrik­ John Thompson­ (35)

86. Peter Reuben Thompson (30)

87. Stuart Paul William Thompson (17)

88. Peter Francis Tootle (21)

89. Christopher James Traynor (26)

90. Martin Kevin Traynor (16)

91. Kevin Tyrrell (15)

92. Colin Wafer (19)

93. Ian David Whelan (19)

94. Martin Kenneth Wild (29)

95. Kevin Daniel Williams (15)

96. Graham John Wright (17)

Forrás: Vörös Fonat

Tegnap az esti órákban papírforma győzelmet aratott hazai pályán a Liverpool csapata. A dolog apró szépséghibája, hogy a közepesen motiválatlan Newcastle csapata a rossz időre való tekintettel és Andy Carroll emlékére inkább sörözni ment, így helyettük a helyi állatkert dolgozóival rendeztek edzőmeccset 21:00-ás kezdettel. A kedves alkalmazottak fel szerették volna hívni a figyelmet a mezválasztásukkal a fekete-fehér csíkos állatállományuk viszontagságaira: Vannak olyan gazok, akik nem fékeznek a zebra előtt.

És igen, ez a koppanás volt az, amikor a blog elérte a sportblog színvonalak Mariana-árok mélységű legalját, magaménak tudhatom a Joó Gábor vándorkupát. Szép volt McA, azt hittük nincsenek nagyobb távlatok az indokolatlan szóviccek terén, de te megint tudtál valami újat mutatni. De a színvonal szabadesésnek itt még nem tudok gátat vetni, az életnek nevezett időhurok vasmarokkal szorítja a hasfalba idejében vissza nem húzott golyóimat, így nézzétek el nekem, ha mai alkalommal kimarad a 60.000 karakteres mélyelemzés és screenshot orgia, egy mezítlábas játékos értékelőt tudok csak szervírozni. Mélységes#Bocsmá. De ha már úgy is mindenki bele van buzulva az értelmetlen kupákba meg díjakba, kiosztom én minden szereplőnek a neki járó serleget, hiszen nem a részvétel, nem a szándék, hanem a fontos.

Első díjazottunk Mignolet, aki elég komolyan tesz azért, hogy a nyári kapuskereső projektünk cserekapus kutató tevékenységgé szelídüljön. Amit kellett, azt megfogott, jól, magabiztosan jött ki a kapuból, az első félidő végén még bravúrt is bemutatott. Kiváló szöglethatástalanító tevékenysége nyomán örömmel adom át neki az arany étkezési ökölzsír csetreszét.

Következő nyertesünk glen johnson, aki humanitárius tevékenysége miatt érdemel elismerést. Mert lehetnek szembenálló felek a világ bármely pontján, évszádos háborúk és vérrontások állíthatnak szembe felebarátokat, mi is, itt a Fonaton gyakran folytatunk késhegyig menő vitákat, de egy dologban mindenki egy nevezőre jut azonnal: Nála skálázhatatlanul nyomorultabb, trógerebb senkiházi még nem látta el a jobb oldali védő pozícióját. Galopozzó emberbevezetés, csínybe adott labdák, érthetetlenül rossz passzok után csak azt sajnáltam, hogy Sissoko nem azért kapta a pirosat, mert nekifutásból kettéfejelte a flegma fejét. De nincs már messze a nyár, nézzegesse majd a most átadott arany lapulevelet.

De hogy ne csak idegeskedjünk, színpadra szólítom imádatom tárgyát, Emre Cant. Jót tett neki ez a kis pihenő, csodálatos dolog a mentális erő, ami a túljátszatásból fakad, de most, hogy kimaradt egy meccs, megint úgy tért vissza, mint egy Armaniba öltöztetett faltörő kos. Sokat lépett előre, jók voltak a megelőző szerelései, egy sokat mozgó középpálya mögött simán elnézném 2 CB-s rendszerben, mondjuk Sakho párjaként. Grrr. Ezaz. Fogadja szeretettel a megérdemelt arany zselésdobozt.

Következő versenyző nem más, mint a felemás napot záró Dejan Lovren. Alapvetően jó dolgokat csinált, egy 1-től 10-es paraskálán nem éreztem most többnek 4-nél a szokásos 8 helyett, de így is mindent megtett, hogy kiharcoljon egy tizit. Valahogy nem képes megérteni, hogy a pályán minnél hátrébb haladsz a csatároktól a kapusig, annál fontosabb lesz a ne_bazd_el faktor. Értem, hogy minden szituációban labdát akar szerezni, de sokszor jobban járna, ha kivárna és csak akkor avatkozna be, ha ez magabiztosan kivitelezhető. Mert ha sikerül, amit szeretne, az tényleg nagyon szép és hasznos, de sokszor úgy rohan ki ész nélkül, mint Zrínyi a várból. Aztán meg csak néz körbe bután, hogy “én vezettem?”

Díja egy megelőlegzett arany vaddisznó.

És már jön is Moreno, aki a szezon közepére már-már Riisei magasságokba húzta fel teljesítményét, az utóbbi időben tapasztalt erős visszaesést legalább megállította. A szélen fellépdel, de beadni még mindig nem tud, nyereménye egy arany szálásszőrű német pincsi.

A középpálya díjazottjait megpörgetjük, mert bár mind remek teljesítményt hoztak, időm az nem lett több. A lendületből ütközések koronázott királyának, Lucasnak jár az arany lefűrészelt végű biliárddákó a.k.a. köcsögverő, kapitányunk Henderson jutalma az újabb gólpasszért egy arany térdből-futógép. Allen is tetszetős volt, bár bizonyos helyzetekben bántóan könnyen tudták elnyomni a második félidő elején 15 percre erőre kapó állatsimogatók, a gólja lélektanilag iszonyat fontos volt, ha már a támadóinknak sikerült 3-4 komoly helyzetet elbohóckodni. Használja egészéggel az arany Melvértet.

Támadóink a sorosak, akik közül a góltalansága ellenére Cou játéka tetszett a legjobban, szolgálva rá nálam a meccs embere titulusra. Nem csak ezért.

Rengeteget mozgott, bár papíron ő volt középen a legelső ember, folyamatosan lépett hátra és kötötte össze a középpályát a többi támadóval. Nem egyszer tartotta meg fontos szituációban a labdát, bár néha jobban járnánk, ha a szépség helyett inkább egyszerűen csak bebaszná a léc alá és kész. Arany varázslóbotjával reméljük még sok védőnek fog patrónust megidézni. Az arcára. Sterling gólja klasszis munka volt, amiért minden dicséretet megérdemel, ezen kívül, szélső támadóként rengeteget járt vissza, a semmiből újraéledő presszingünknek is fontos láncszeme volt. Engem viszont kicsit zavar, hogy a nehezét rendszeresen megcsinálja, aztán csak sikerül valahogy hosszan megtolnia, vagy kacskán labdába érnie, a koncentráció nem volt azért százas, lehet, nem a lóvéhegyeket kéne fejben számolni. Arany Dagobert bácsi a jussa. Ebay szürkébb volt, mint korábban wingback pozícióban, mondjuk egy glennel súlyosbított jobb oldalon így sem okozott csalódást, sérülésből visszatérve bíztató volt, de én többet várok tőle a későbbiekben. Nézegesse az arany faunt, mert ha belegondoltok, ő is pont kurvára úgy néz ki. Borini és Lambert szerepeltetése nem volt több, mint egy magasan felmutatott középső ujj az ellenfélnek, halgassák együtt az arany Busta CD-t.

Akinek viszont egy arany pocisimogató gép jár, az maga BR. Nem, nem volt ez a Newcastle egy fékevesztett társulat, nem feküdtek le, de vigaszdíjként polírozhatják az arany langyimacit. De BR szerintem nagyon komolyat húzott azzal, hogy csatár nélkül küldte fel a csapatot, remekül kiemelve csapatunk erősségeit. Nem állított be senkit birkózni a védőkkel, Cou is mindig kimozgott, így egyszerűen foghatták egymás kezét a szarka védők középen, a támadásokhoz mélységből tudott érkezni Allen és Henderson, amit sokkal nehezebb levédekezni. Volt egy necces 10-15 perc, amikor bajai voltak a csapatnak a NC féle presszinggel, de maga az ötlet és a kiviteleztetés egyaránt remek volt.  Volt presszing, tetszett, hogy a CB-k is szabadon kóricálhattak följebb, ha kellett, sokkal homogénebbnek nézett ki a társulat, mint korábban.

A győzelem szép volt, de ettől se szebbek, se okosabbak nem lettünk. A prioritás valószínűleg még mindig az FA, ami mivel úgy is hétvégén van, plusz terhelést nagyon nem jelent. Odaérhetünk-e a 4. helyre? Szerintem továbbra sem, annyira még a Shitty sem tud széthullani, hogy ez releváns opció legyen. Ilyenekben, hogy majd a Tottenham meg a SA megkalapálja őket nem nagyon bízom, előbbi akkora szenny csapat, hogy a MU elleni meccshez hasonlóan úgy is letérdel az olajos bébirépa elé, utóbbinak meg addigra már nagyon mindegy lesz.

A díjazottaknak gratulálunk, folytassák innen hétvégén is.

Forrás: Vörös Fonat

Ma este lesz, egy hazai meccsünk a Newcastle ellen olyan helyzetben mikor az egyszeri drukker megint kezd reménykedni a Citeh gyengélkedése miatt a Top4-ben. Felejtsük el: nem lesz meg. A maximum az, hogy közel kerülünk megint, reménykedünk megint és összetörik a szívünk megint.

A meccsről magáról nem szeretnék sok mindent mondani. Pedig lehetne, de mivel inkább kérdéseim vannak, mint válaszaim (3-4-3 lesz vagy 4-dájmond-2 vagy 4-1-2-3? most akkor milyen is a formánk?). Sérültünk eltiltottunk az elmúlt meccsek hatására van egy félcsapatnyi a WS szerint: Jones és Sakho sérült, Skrtel, Gerrard eltiltott, Sturridge, Lallana, Balotelli, Flanno kérdéses. Szóval nem egyértelmű a kezdő és a kezdő felállás, így most nem is tippelnék.

A mai hosszabb kommentfogónkban inkább a Top4 gazdasági Top6 kérdéskörbe villantanék bele 1-2 tábla segítségével. Azt hiszem, azt nem kell már ragozni, hogy ha több pénzed van, akkor nagyobb esélyed van bekerülni a top4-be illetve ha nagyon-nagyon sok pénzed van, akkor nagyobb esélyed van, ne adj isten bajnoknak lenni.

Legutóbb ott hagytam abba, hogy jaj de jó szép nagyot nőtt az árbevételünk. Most nézzük meg ezt összehasonlítva. Az első tábla az elmúlt 11 szezonban mutatja a jelenlegi gazdasági top6 csapatainak árbevételét. Gyönyörű mindenkinek nő az árbevétele, hiszen a Premier League baromira jól eladható így az égben járnak a TV közvetítési díjak no meg ezek a csapatok azok, akik a szponzorokból is pénzeket tudnak húzni és a távol keleti/USA sörmeccs túrákból meg jegyekből, meg amit akartok (a MU a top-top árbevétel masina majdnem 3 milliárd fontra tett szert ezen időszakban). A fontosabb, hogy a táblán az árbevételek megvannak az adott évi Liverpool bevétel százalékában, ami nagyban segít eldönteni a mennyivel nőtt az olló és a lemaradásunk kérdéskört.

A Liverpoolnál magasabb árbevételek kivastagítva.

• Az elmúlt 11 lezárt pénzügyi érben 11 szer volt nagyobb árbevétele a MU-nak. Átlagosan 60%-al több pénzből gazdálkodnak az elmúlt bő egy évtizedben. No és ha megnézzük a korai Rafa időszakot az akkori cirka 35% helyett már 70% körül vernek ránk.
• A Chelsea az elmúlt 11-ből 11szer produkált magasabb árbevételt, mint mi (nem csoda, hiszen ez már a poszt Abra-papa korszak). Az ollóban van fluktuáció, de átlagosan 25%-ot szoktak ránk verni árbevételben.
• Az Arsenal pénzügyileg ugye a legközelebbi riválisunk. Az elmúlt 11-ből 10-szer gazdálkodhatott több pénzből, mint mi. Elég stabilan vernek ránk vagy egy 20%-ot évente.
• A felpumpált Citeh ugye érdekes, hiszen ők a semmiből jöttek majd a thai csóka és elsősorban a sejkék révén felpumpálódtak és lehagytak minket nagyon. Igen a felpumpálódtak a jó szó, hiszen elsősorban az FFP megfelelés miatt lett ekkora az árbevételük. Manapság éppen 30%-ot vernek ránk, de ha akarnák, tudna ez több is lenni.
• Itt van még szegény Tottenham is. Folyamatosan elmaradnak még tőlünk is. Ha rólunk azt mondom, hogy egyre inkább elméleti az esélyünk bekerülni a Top4-be akkor róluk ez még inkább igaz. Lassan csak megszokásból szerepelnek ebben a felsorolásban.

A lényeg az, hogy hiába nőtt az árbevételünk tavaly. Nem kerültünk közelebb a többiekhez. A matek meg baromi egyszerű: minél több év BL és BL bevétel nélkül, míg a nálunk eleve gazdagabbaknak van BL bevételük, annál – nem egyenes arányosságban, hanem hatványozottan – nehezebb lesz bekerülni újra a Top4-be. Marad az EL meg a FA kupa, ami ebből a szempontból 21-es csapdája.

Vastaggal kiemelve a nem gazdaságos évek.

Ezen a táblán két dolgot lehet látni. Egyik sem meglepő.

•  Vannak a normálisan üzleti alapon működő csapatok: MU, Arsenal, Tottenham és mi. No és vannak az újgazdag, felpumpált csapatok: Chelsea és a Citeh. A szűrő az, hogy mely csapat maradt benne a gazdaságos működésben: azaz nem költött bérekre többet, mint az árbevétel 60%-a. A Citeh nagyon durva két egymás utáni évben csak bérekre többet költött, mint amennyi bevétele volt. Pre FFP korszak.
•  A másik az, hogy itt lehet látni az UEFA FFP hatását, hiszen ma már mindenkinek, aki meg akar felelni kénytelen legalább papíron normális cégműködést hozni. Ma már mindenki benne marad a 60%-ban.

A Liverpool kapcsán két dolog. Hozzá nem értők folyamatosan jönnek azzal a baromsággal, hogy FFP-ék bért faragtak. Hiszen ment Kuyt, Maxi, Pepe stb. magas bérű öregek. A valóság azonban az, hogy nem csökkent, hanem nőtt a bérekre fordított összeg az FFP alatt (attól a 200e fontos csökkenéstől tekintsünk el). A másik, hogy pont ez az időszak az mikor kiestünk a BL-ből és ennek a bevételnek a hiánya veszélyes magasságokba tolta a bérköltésünket, amit csak nehezen mára és külső tényező (PL TV pénz) miatt sikerült normalizálni.

Vastaggal kiemelve a Liverpoolnál magasabb bérköltős évek.

Utoljára jöjjön a tábla, ami a csapatok bérek költekezését mutatja évente a Liverpool adott évi bérköltésének fényében. Sok újdonság már nincs. Azért megjegyezném sosem voltunk előrébb, mint a negyedik hely ebből a szempontból, így nem kis csoda, hogy két alkalommal is sikerült befutni a 2. helyen. A másik azt látni kell, hogy nem kicsit, hanem inkább nagyon leszorultunk az 5. helyre a gazdasági versenyben, aminek végül is a célja, hogy minél többet lehessen a keretre költeni. Hiszen amennyit költesz a keretedre, annyira vagy erős. Nagy tartós csodák a mai pénz dominálta fociban már nem igen vannak.

Ezért nagyon fájó az idei szezon. Hiszen tényleg nagy lépést teszünk a felé, hogy bebetonozzuk magunkat az 5. helyre, ahonnan én jelenleg nem látom a racionális gazdaságos előrelépés lehetőségét. (Remélem, ez rávilágít a FA kupás véleményemre.)

Forrás: Vörös Fonat