Ha építik az új Bozsikot, akkor megyünk Csepelre

George F. Hemingway, a Budapest Honvéd labdarúgóklubjának tulajdonosa szerint nyárig kiírják a közbeszerzési eljárást a Bozsik Stadion újjáépítésére, s a munkálatok ideje alatt az együttes Csepelen szeretné játszani hazai mérkőzéseit.
A sportvezető a csapat csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a létesítmény tervezésében száz százalékig részt vesz az egyesület. Az új, várhatóan 5,5 milliárd forintból megvalósuló aréna 8200 néző befogadására lesz alkalmas.
A sajtótájékoztatón bejelentették, hogy a következő idénytől új sportszergyártó – a négy évre szerződtetett olasz Macron – szállítja a gárda felszereléseit. A hazai mez továbbra is a tradicionális, azaz függőlegesen piros-fekete csíkozott marad, míg az idegenbeli fehér lesz, amelynek mellrészénél vízszintesen húzódik egy piros-fekete csík. A harmadik számú mez narancssárga színű.
“Az én két rossz döntésem az oka, azaz nem megfelelő vezetőedzőket neveztem ki a csapat élére” – válaszolt Hemingway arra kérdésre, hogy mi az oka a csapat gyenge szereplésének. A Honvéd az olasz Pietro Vierchowoddal kezdte a szezont, tőle Csábi József vette át az irányítást, a tavaszi szezontól pedig ismét az olasz Marco Rossi a kispesti gárda vezetőedzője.
Hemingway arról is beszélt, hogy még nem tárgyalt a folytatásról Rossival, de mint mondta, a tréner maradni szeretne, ezt azonban a hátralévő négy forduló eredményei is befolyásolják. A kispestiek 26 forduló után 21 ponttal a 13. helyen állnak, de csak két ponttal előzik meg a kieső, 15. helyezett Szombathelyi Haladást. – via MTI

Kommentár később, most megyek krumplit (burgonyát) darálni lapcsánkához (tócsnihoz).



Forrás: Csakblog

Kölcsönjátékosaink az NB II. góllövő listáján

  • 10 – Délczeg (ZTE)
  • 9 – Daru (Siófok: 6 – kölcsönben, ZTE: 3 – végleg)
  • 5 – Bobál Geri (Gyirmót – csak tavasszal)
  • 5 – Erdélyi (Sopron)
  • 1 – Bobál Dávid (Sopron)
  • 1 – Kozma (Siófok)
  • 1 – Pantovic (Mezőkövesd)
  • 1 – Vólent (Békéscsaba)

Mindez történik a 26. forduló után. Mellékesen, egykori saját nevelésünk, Koós Gabi a Ceglédben tart 7 gólnál.



Forrás: Csakblog

Na, jó, az MLSZ fegyelmi bizottságánál nem igazán létezhet nagyobb troll a magyar futball környékén

A FEB Marco Rossi vezetőedzőt (Budapest Honvéd), mert a FEB jogerős, a kispadtól és az öltözőtől való eltiltásra vonatkozó határozatát megszegte azzal, hogy a lelátóról játékosainak utasítást adott, 100.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezte. – via MLSZ fegyelmi bizottság

Eskü, majdnem összehugyoztam magam a röhögéstől. Marco fel mert ülni a paksi lelátóra, és onnan, figyelem, te is beszarsz: utasításokat adott a játékosainak!!! Úristen, egy edző kiabál a lelátóról, és azt a játékosok figyelembe veszik. Pakson.

Mennyien lehettek kint? Ötszázan, ha nagyot mondok. Ebből mondjuk hatvanan-százan a félelmetes méretű tribünön.

Marco Papa H. mellett, a játékoskijárótól balra lévő székeken (szemből nézve) helyezkedett el*, vagy néha a játékoskijáró falának támaszkodva, ahogy maga Papa H. is megerősítette blogbejegyzésében. Körülöttük pedig a félelmetes paksi hangorkán, az atomváros fenegyerekei, a mindent elsöprő szurkolás. Zaj, zsivaj, kántálás, hanghurrikán, minden.

Hát kurvára nem.

Marco és Papa H. ott ült a síri csöndben, öt méterre a kispadtól, tizenöt méterre a pályától, és ahogy a tévében is láthattuk, teljes meccslázban égett. Néha ilyenkor kiabál az ember, mint néző (mivel formailag az volt, bár gondolom a klub vitte be ún. klubközi jeggyel, vagy valami egyéb kerete terhére), aztán a játékosok vagy meghallják, vagy nem.

Más is szokott kajabálni, azt nem biztos, hogy megfogadják. Marco hangját nyilván ismerték, gondolom ez lehetett a büntetés alapja. Mert itt nem történt más, mint az MLSZ kimondta: ha hangosan szurkolsz, akkor megbüntetlek százezerre! 

Egészen csodálatos.

Megvágtak egy klubot, mert egy szurkolója hangoskodott, és nem azt mondta, hogy “buzi, MLSZ”, vagy “Csak a Kispest!”, hanem mondjuk “dai, dai, dai” meg hasonlók, esetleg hátraküldte védekezni a csapatát. Amerikában, az amerikai futballban van, hogy ötvenezer ember emel fel egy D betűt és egy kerítésdarabot, jelezve csapatának, védekezni kéne. (angol szójáték: kerítés – fence /// D + kerítés -> defense – védekezés) Gondolom az MLSZ fegyelmi bizottsága hasonlót látva vadul dörzsölni kezdené a tenyerét, magát Dagobert bácsinak képzelve arról álmodozna, hogy úszik a befizetett büntetések forinttengerében. Kéjes vigyorral az arcán.

Vajon mi lehet ennek az abszurd mesének a csattanója, amit ma magyar futballnak hívunk?

* Rossit a Loki elleni meccs után meszelték el egy lelátós büntire, mert elhagyta a technikai zónát, és bement a pályára.



Forrás: Csakblog

A Hali továbbra is próbál minket ezerrel benntartani

Egykoron bajnoksághoz segített minket, most pedig benntartja a Kispestet? Szeretünk, Király! (bár az nekem továbbra is a PisontPista, bocs) (Fotó: Blikk).

Egykoron bajnoksághoz segített minket, most pedig benntartja a Kispestet? Szeretünk, Király! (bár az nekem továbbra is a PisontPista, bocs) (Fotó: Blikk).

Tényleg nem irigylem magunkat, de valahogy mindig oda lyukadok ki, hogy azért olyannyira más csapat drukkereivel se cserélnék. Mármint klubhelyzetet, mert magát a Kispestet nyilván nem, e verziót még méltatlan szájamra se veszem.

Múltkor már elpolemizáltam egy beharangunkban, hogy a többi kiesési ellenlábas, talán a Nyíregyet leszámítva, illetve egyre inkább a Jarnival vállalhatóan mendegélő Pécset (bár gondolom ott szezonvégen repül majd a derék horvát, mert beszól Matyinak a Matias cirfandlira, vagy valami ilyesmi), szóval a többi vetélytárs üzemszerűen rúgja ki maga alól a sámlit a “2015-16_másodosztály” feliratú bitófa alatt.

A csúcsrajáratás azonban az utolsó bajnoki fordulók sajátja Bohócföldén, nyilván idén sem lesz ez másként, még saccolok egy Tóth Bálint reloaded-et az uccsó két meccsre Pápán, vagy egy Artner-Dobos Barna földharcot egy keretből kitett Nikházy ürügyén, de addig is boldogítson minket a hosszú hajrát nyitó Hali esete.

Azt kell mondjam, Bélakirályék rendesen magasra tették azt a bizonyos lécet (amúgy szimpatikus csapatát és szurkolótáborát a Halinak innen is őszintén sajnálom), meg is kell emberelnie magát a PASE-vezetésnek, Bíró Lombarder Zálogmaestrónak és a mi Papánknak is, ha ezt le akarják követni, és nem akarnak idő előtt kiszállni a brokkoliversenyből.

Mielőtt azonban végleg belefulladunk a jóleső pikírt kacajba, csak egy a baj… hogy simán kinézem a kövi hetekből azt, hogy nem adjuk fel, és jön még valami önsorsrontás nálunk is – hisz ha már lúd, legyen kövér. Nem igaz?

ged



Forrás: Csakblog

Napikispest 2015.05.05.

  • Azt írják, hogy előállítottak valakit a Lombard Kézizálog Zrt. ügye miatt. Még mielőtt reménykedni kezdenénk, sehol sem írnak B. Péterről, valamint a Lombard Kézizálog csak cégcsoport-társa (így írják?) az Új Lombard Kft-nek, ami a focicsapatot üzemelteti.
    • Persze ha mégis, akkor vélhetően már csak licence-hez kell jutnunk, és legalább a 15. helyen végeznünk idény végén, hogy folytathassuk dicső menetelésünket. (Kivéve, ha a Pápa a 16.)
    • Frissítés [11:13]: “Az MTI úgy tudja, a férfi azonos a Lombard Kézizálog Zrt. tulajdonosával, aki korábban önfeljelentést tett.”
  • Felmerült többekben, hogy mi van a stadionnal és az új akadémiával? Elméletileg május 7-én tartanak egy sajtótájékoztatót a dolgok állásáról, amire természetesen nem vagyunk meghívva.



Forrás: Csakblog

Elfelejtettünk szólni, hogy Papa H. Nyíregyházán begyűjtötte a 100. bajnoki vereségét

eiffelSzomorú jubileumot ültünk a tavaszi szezon kezdetekor, mi pedig szépen, csendben elhallgattuk. A 2006 nyara óta íródó legújabbkori történelmünk 100. vereségét szedtük össze néhány fordulóval ezelőtt. Ehhez a kerek számhoz nyolc teljes, és egy majdnem teljes idény kellett. A blog szerkesztői és olvasói nevében: gratulálunk a jubileumhoz!

A Hemingway-éra edzői mérkőzésszám szerint
edző M Gy D V pt pt%
Supka összesen 93 37 23 33 134 48%
   Supka 1. 49 19 13 17 70 47,6%
   Supka 2. 44 18 10 16 64 48,5%
Rossi összesen 65 25 18 22 93 47,7%
   Rossi 1. 56 24 13 19 85 50,6%
   Rossi 2. 9 1 5 3 8 29,6%
Morales 32 13 11 8 50 52,1%
Sisa 26 5 7 14 22 28,2%
Pölöskei 16 5 4 7 19 39,6%
Vierchowod 10 3 1 6 10 33,3%
Dolcetti 9 3 2 4 11 40,7%
Csábi 5 0 2 3 2 13,3%
Simon 4 1 0 3 2 25%
De Muijnck 2 0 1 1 1 16,7%
Szalai 2 0 1 1 1 16,7%
Borgulya 1 1 0 0 3 100%
Vass 1 0 0 1 0 0%
összesen 266 93 70 103 349 43,7%

A fejléc egyes celláira kattintva szabadon átrendezheted a táblázatot, akár a győzelmek száma, akár a megszerzett pontok százalékos értéke szerint. | pt%: a megszerezhető pontok százaléka



Forrás: Csakblog

Innen várja az alvég a folytatást

Az alsóház utolsó meccsei
27 28 29 30 ősz**
12. Pécs Pápa (i) Dunaújv. (o) Győr (i) Nyíregyh. (o) 0
13. Honvéd Kecskemét (o) Videoton (o) FTC (i) Pápa (o) 1
14. Dunaújváros Diósgyőr (o) Pécs (i) DVSC (o) Paks (i) 7
15. Haladás Győr (i) Nyíregyh. (o) MTK (i) Felcsút (o) 0
16. Pápa Pécs (o) DVSC (i) Paks (o) Honvéd (i) 4

* félkövérrel az egymás elleni meccsek | ** őszi pontszám az ellenfelekkel szemben

Az alsóház ellenfeleinek helyezése a 26. fordulót követően
27 28 29 30 átlag
12. Pécs 16 14 10 11 12,75
13. Honvéd 8 1 2 16 6,75
14. Dunaújváros 7 12 4 5 7
15. Haladás 10 11 3 9 8,25
16. Pápa 12 4 5 13 8,5
Az alsóház tabellája
m gy d v rg-kg gk pt
12. Pécs 26 5 7 14 26-47 -21 22
13. Honvéd 26 4 9 13 21-34 -13 21
14. Dunaújváros 26 5 6 15 25-25 -20 20*
15. Haladás 26 5 4 17 18-47 -29 19
16. Pápa 26 4 7 15 14-45 -31 19

* 1 pont levonva

Bevallom, fingom sincs hány pont kellhet a biztos bennmaradáshoz. Akár az is lehet, hogy a nulla is elég, de az is, hogy a kilenc is kevés.

De mondok egy igazi vircsaftot. Olyan helyzet is előállhat, hogy mondjuk a Pápa nem tud indulni jövőre az NB I-ben, és az utolsó fordulóban mögöttük vagyunk pontszámmal. Ilyen esetben az is előfordulhat, hogy szándékosan ki kell kapnunk esetleg tőlük, így megcsípve a 15. helyet, és a legjobb bentmaradó jogán indulni. Mert lehet, az iksz, vagy a győzelem olyan konstellációval jár, hogy mi 16. a Pápa meg 15. Egészen furcsa dolgokat tartogat a matematika.



Forrás: Csakblog

Szabikalauz, tekerj egy füvet!

gsNos, tegnap a hantai beharangozás végül megvalósult, valóban a Guriga lett a megoldás, ahol családias hangulatban (értsd: szűk kis társaságunkban), bónusz szakkommentátorral, decens Kőbányaik (Jutalom a nap végén…) mellett néztük végig a némileg agyzsibbasztó színvonalú paksi találkozót. Sokkal okosabbak persze most sem lettünk a sorsunkat illetően, az üzembiztos Rossi-iksz leszállítása már nem lepett meg senkit, a Pakson hagyományosan unalmas meccskép sem, de legalább a szünetben meghallgathattuk az év szakmai mondatát Bozsik Pétertől, sőt, a “Ke-me-nes Sza-bi, Ke-me-nes Sza-bi” rigmus alternatívája is megszületett a Guriga homályában úgy este fél 9 körül, és ezek sem utolsó élmények!

Azért ha valaki az első 20-30 percben odaül mellénk, és a fülembe súgja, hogy az egyik legjobb hangulatú meccsnézésem lesz ez a csakblog története alatt, szimplán rendelek az arcnak egy unikumot, hogy igya meg, hátha attól jobban néz majd ki. Mármint ő. Mert a meccsen az sem segített volna (apropó unikum, a csapos néni mesélte, hogy évekig járt hozzájuk egy idős arculat, aki minden reggel, kímélendő a szervezetét, csak egy alkoholmentes sört ivott náluk. Csak egy mentes sört. Ja, meg egy vodkát. Czukk!). Kegyetlenül nem történt semmi a kegyetlenül iramtalan találkozón, mi a hiányzó kulcsembereink nélkül is hoztuk a Ce Cazzo Minimálprogramot, a Paks pedig a klasszik CsertőiReli-féle szürkületet. De legalább Bartha fejre tiszta Khedira, állapíthattuk meg, meg azon tűnődtünk, hogy hol van Gyuri szurkertárs, aki már 20 perce késett. De aztán ő is megjött. Ő igen, a játék a képernyőn nem. Mi menti meg ezt az estét?

Nos nem mi, hanem ki. A 35. perc környékén csapódott ki a Guriga ajtaja, és a betóduló esti hűvös levegő mellett egy, a Május 1. tiszteletére rendesen bemátézott helyi erő tántorodott be és erős indításként egy “Orbán Viktooor…. rohaggyon meg Orbán Viktor...” politikai örökbecsűvel kezdett, mielőtt kikérte napi sokadik fröccsét a már ekkor is finoman megbotránkozott állapotban leledző pultoshölgytől. A regnáló miniszterelnök még két körben kapott egy-egy elfúló tirádát a 39. (“Viktor… Viktátor…ehhhh“) és a 41. percekben (“Orbán Viktor diktátor… egy rohadt viktátor“), hogy aztán a politikai korrektség jegyében az egyik (azt hiszem Proszis) kapura fejelésünkkor már így folytassa hősünk: “betekerte… a gyerek majdnem betekerte… a Gyurcsány betekerte… rohaggyon meg a Gyurcsááááány“. Asztaltársaságunknak kedvezve mindenesetre kétpercente azért megeresztett a kollega egy-egy “Hajrá Kispest, gyerünk Kispest, gyerünk gyerekek“-et is.

Ekkor már éreztük, hogy erős második félidő következik, kommentár-tematikailag legalábbis.

Előtte azonban még fél füllel Bozsik Péter semmitmondását is próbáltuk lekövetni a szünetben a stúdióból, már amikor a teljes magyar politikai palettát (azt hiszem az LMP és az Együtt nem kapott a jóból, de gyanítom ez azért lehet, mert a két törpepárt nem éri el a szónok ingerküszöbét) rommá gyalázó Gurigás sztárvendégünk hagyta érvényesülni a TV hangerejét. Nyilván nem nagyon hagyta… Nos, a bajnokság esélyeiről stadion-névadónk fia a következőt találta mondani, szó szerint: “…öö..a mai bajnokságban két csapat, ha van..a Debrecen és a Fradi“, majd mielőtt befejezhette volna, Mérei Andi már keverte is le a visszakapcsolás miatt az ex-egerszegi edzőhőst, akinek így kurtán-furcsán rövidre vágott mondata legalábbis viccesen hatott.

Nagy Geri kullancskodik, Ignja papa figyeli, Sz. Kalauz hátulról nyugtat (fotó: nso.hu)

Nagy Geri kullancskodik, Ignja papa figyeli, Sz. Kalauz hátulról nyugtat (fotó: nso.hu)

A második félidő folytatta az első történéseit, kicsit talán élénkebb Honvéddal, egyre aktívabb (és jobb) Holender-elfutásokkal, majd Rossoneri mester duplát cserélt (ritka eset nála…- illetve nem is tudom, ilyenkor, ha el van tiltva, a Rossi-pótlék Iván /vagy Simon Miki/ szabad kezet kap a döntéseknél meccsek alatt, azaz  a volt cerberus maga dönthet a cserék személyéről, idejéről, számáról, taktikai váltásokkor? Vagy Rossi szól le telón, hogy etuttiavanti, Iván, Gyula catastrofico, azonnalo lehozzando, Puno maximo grandioso, ce cazzo?)? Szóval csere, kettős: jött Punó és Misu, lement Gyulabá és Godi. Valóban mindkét legionár most halványabb volt, de sajnos a bejövők sem hoztak megváltást, mondjuk ezt főleg Punónak mondom, mert Misu nem megváltani jött, hanem szigorúbban szűrni, és azt hozta is, nagyobb megingás nélkül. (“HajráKispest, gyerünk Kispest, rohaggyon meg az összes politikus. Szép a szeme, arca csupa derű…”)

Apropó, összeállítás, én örültem a sok saját nevelésnek, és annak, hogy a legendás téli 9-ből megint vagy hárman voltak keretben (Elez, Punó, meg a papa kedvéért Kone a padon), és szidhatjuk a “gyenge” akadémiát, szerintem ha mondjuk két éve ennyi lehetőséget adnánk ezeknek a srácoknak és ilyen arányban, mint tegnap, egy jó formás Kemenes/Ignja/Lovrics/Godoy/mindenkori értelmes csatár jellegű gerinc mellett, akkor most egyre több olyan teljesítményt látnák, mint Nagy Geri múlt meccsvégi elfutása baloldalt. Ennyi. (“Rohaggyon meg a Paks. HajráFradi. HajráKispest, gyerünkkispest. hajrágyerekek. Kérek még egy fröccsöt.“)

A második félidő abban is hozta az első folytatását, hogy a Pécset idézően remek kijövetel-formát hozó Szabi ezúttal is nyomott egy-két olyan lukra futást, hogy szomorúan horgadt a fejünk a Kőbabákra az asztalon, csúcsponton azzal a show-val, amikor kapusunk ráfutott egy paksi hátra, majd onnan bokszolt kétszer a levegőbe, de minek, kb. olyan mozdulatokkal, ahogy egy friss majdnem-stroke-on átesett Ozzy Osbourne izzítaná a közönséget a Paranoid alatt a chorzówi Slanski-stadionban, közben a labda már méterekre, és majdnem gól. Szabi, hol a francba van már a 2013-mas formád?  E gondolatok hangot is kaptak közöttünk, így egyre többször hangzott el a Szabi név az asztal körül, mire a második félidőben is aktív szakkommentátor fröccsmester is úgy érezte, be kell szállnia, és két “Gyerünk Kispest, hajrá Kispest“, illetve “Itt egy róka itt egy nyúl…komámasszony meg egy nyúl” mellett a levegőbe süvöltötte: “Szabikalauz, tekerj egy füvet…!”. Hogy ez honnan jött, és miért a kalauz mesterség lett a Szabi név mögé illesztve, ne kérdezzétek, de Ábelünk kétperces síró-röhögőgörcsöt kapott, én félrenyeltem a söröm, Gyurikalauz barátunk, aki már eleve olyan jó kedvű volt, hogy lehet, megfogadta a Mester tekerős tanácsát, szintén nagyokat kuncogott, Hanta meg rögvest küldte a mailben az ukázt: “Ha nem ez lesz a posztcím, akkor semmi!“.

Ahogy az lenni szokott, a látható siker a showman-t is rendesen felpörgette, először ugyan jó makonya módon sértésnek és kiröhögésnek vélve kacajunkat, de aztán inkább úgy döntött, kiaknázza a hirtelen jött rivaldafényt, és a Szabikalauz-os rikkantás n+1 féle permutációját eresztette ki az éterbe, míg a pultosnő le nem fegyelmezte. Igaz, egy perc csendszünetet követően jött a folytatás is, egy Boti szerelésnél, mikor túl hangosan jegyeztem meg, hogy Baráth ma se rossz: “Barátkalauuuuz, tekerj egy füvet. Barááááátkalauz. Tekerd be, barátkalauz.”

Közben a lassan egészében jegykezelővé kinevezett csapat is valamelyest feltámadni látszott, Holender a meccs elfutását mutatta be, a sajnos középen Gazdag és Punó elől menteni tudott a paksi elhárítás, majd Punó harcolt ki szépen lövőhelyzet, hogy aztán elfáradva 1 méterről agyonlőjön egy zöld-fehér sípcsontot. (“Orbán Vikto’ viktátor. Hajrá Kispest, gyerünk Kispest. Szép a kislány, piros szája, jajj de finom a pi..ája“).

Az utolsó 10 percbe fordulva Hanta menetrend szerint közli, hogy most kezdett el izgulni, a Kőbabás üvegekből pedig az utolsó backwash-okat is kikortyoljuk. Babarfotós delíriumában már azt énekelgeti: “Szabikaller, mindörökké, gyerünk vörös fe-ke-tééék“, azt hiszem készen vagyunk. Mezey kommentátor majdnem elalszik a közvetítőfülkében, nem csoda, nehéz a hurráoptimista, fejlődik-a-magyar-bajnokság attitűdöt lehozni egy 200 nézős Paks-Honvéd 90 perces agyzsibbasztása után. A Paks ekkor már egész szoros gyűrűt von a kapunk köré, mondjuk a hatékonyság nem vészes, így marad a 0:0. Amúgy pont ezt tippeltem a meccs előtt, amikor a többek még megmosolyogtak ezért, hisz “Rossival előbb lesz 1:0 ide, mint 0:0, mert az soha”. Hát most lett. Nem örülök mindig, ha igazam van.

Fröccskommentátorunkat közben hiába keressük, utolsó, túl hangosra sikerült kirohanásával (“k***a anyjukat mindenkinek, minden politikusnak, hát A K***A ANNYUKAT, hajrákispestgyerünkKispest, nem vagyok részeg, én vagyok részeg, mit néz…..?!“) a pultoshölgyben sajnos Papa H.-i reflexeket indított be a kollega: a csaposnéni két évre kitiltotta őt a Guriga-stadionból, maradva továbbra is baráti üdvözlettel, további pályafutásához sok sikert kívánva. Azért a fazon emléke velünk marad, Ábel már komolyan készül a “Ke-me-nes Sza-bi” rigmus leváltására, és ha így tesz, hát én és beállok mellé, mert mi lenne szebb lezárása ennek a csodás idénynek, mint az, amikor a Pápa ellen 1:0-ra megnyert hazai végén Kemenes kifogja Szűcs tizijét a 90.-percben és a fél korzó felállva kurjantaná:

“Szabikalauz, tekerj egy füvet, álé, álé, áléééééééééééééé”.

Ugye, ugye?



Forrás: Csakblog