Nem igazán tudok és akarok halászlé nélkül élni, pedig az van, hogy elég későn kedveltem meg magát az ételt. Kiskoromban visítva rohantam ki a konyhából, ha kocsonya került az asztalra, de ugyanúgy fintorogtam a halászlé láttán is. Aztán egyszer áttört valami gát, a fene tudja már hogyan, és mára a halászlé iránti rajongásom szinte nem ismer határokat.

Paksra speciel ezért szeretek járni, mert a kömlődi halászcsárdát igen-igen szeretem. A Duna partján, hatalmas terasz, remek kilátás, vállalható halászlék. Kihagyhatatlan. Volt, hogy meccs után, hatalmas tányérban, amolyan szívmelengetőnek, kis pálinkával, volt, hogy Balatonról átugorva a meccsre, kóstolóként, de mindig és kivétel nélkül megállva, mert a halászlé szent és sérthetetlen, az hozzá tartozik a környékhez, és ugye Rómában, mint a rómaiak, bár arról halvány fogalmam sincs, hogy Tolna megye büszke népe mennyi halászlét eszik egyáltalán, és viszont igen.

Tegnapelőtt vettem a piacon pontyszeletet, belsőséget, és igen, ciki lesz, de sűrítményt. Hagyma van, paprikafélék vannak, szóval a munka ünnepén otthon készítjük el a halászlét, mert bármennyire is fáj a szívem, Paks ma bizony kimarad. Így alakult, és nem jó ez így. Sebaj, társaság, sör, kiskocsma, ugyanúgy együtt.

Cserébe legalább Botka Endi játszhat, mi pedig ha máshol nem, a tévén keresztül megvitathatjuk a King vs. Botka kérdéskörét. (Ugye MaxiKing a múlt héten pirosat kapott. Szerencsére csak egy meccset kell kihagynia.)

Aztán újra lehet Holender, Gyula, Proszi a támadóhármasban, mögöttük Vécsével, ami összesen négy egyértelműen előrefelé játszó arc, miközben Nagy Geri és Hidi is szokott volt felérni a kapu elé. Mecsoda különbség ez Rossi korábbi – és amúgy bejövős – bekkelősebb taktikájához képest, ahol a középpályára három, inkább védekezőbb típusú játékost állított rendre, és bár a szélsőhátvédeknek engedte a szélek bejátszását (végül is azért vannak), az összkép mégis valahogy defenzív volt.

Ezzel szemben az elmúlt meccseken alakul a három csatár, ahogy mindig mondja (középcsatár + két szélső), mögöttük Vécsei előre relatíve kötetlenül, védekező feladatokkal az ellenfél térfelén (ahogy Nagy Geri is, bár ő azért több védőfeladattal), két szélsőhátvéd, tehát támadásban akár öten-hatan is felérhetünk villámgyorsan a kapu elé.

Hogy ebből alig látni valamit? Igen, ilyen ez. Rossi ha nem is dobta a labdatartásra épülő futballt, de azért vegyük észre, hogy mit mutat a statisztika:

Valamivel kevesebbet van nálunk a labda, például Csábi érájához képest meccsenként három perccel, így a labdát is kevesebbet járatjuk, viszont könnyű kiszámolni, hogy jóval gyorsabban. A kevesebb jó passzhoz alacsonyabb passzpontosság társul egységnyi idő alatt, ami azt jelenti, hogy gyorsultunk, viszont ennek következtében pontatlanabbak is lettünk. Cserébe a párharcokat felvállaljuk (alkalmasabb lett rá a keret), viszont pont ugyanolyan sikerességi mutatóval jövünk ki belőlük, mint korábban. A lényeg, hogy Rossi intenzívebbé tette a csapat játékát, aminek lassan ki kéne jönnie.

Ami viszont egészen durva, hogy hiába lettünk gyorsabbak (és pontatlanabbak), a kapura mégsem tűnünk veszélyesebbnek a nyers számok alapján. Azonban a helyzet az, hogy Rossinál megrúgjuk a meccsenkénti egy gólt, míg a korábbi mutatók 0,8 és 0,43 voltak. Tehát kevesebb lövés, kevesebb kaput eltaláló lövés, több gól, vagyis pontosság, netán jobban kialakított helyzet (nem). Megjegyzem, a mistertől pont ezt szoktuk meg az első, sikeres évében.

Ahogy azt is, hogy az ellenfelek mutatói még a mienkét sem érik el. Itt nincs nagy vircsaft, ezt a témát a korábbi edzők is hozták, vagyis a védekezésünkkel nincs akkora gond, ami rögtön látszik a tabellára nézve: a 34 kapott gólunk inkább középmezőnyös teljesítmény, mintsem a 40plusszosok társasága az alsóbb régióban.

Nem kertelek tovább, és kimondom inkább: Rossival alakulni látszik valami.

Csak épp az a vicc, hogy jelentős részben szöges ellentéte a két korábbi mester alatti játéknak. Vajon ez hogy csapódik le a kereten? Néhány hónap alatt három különböző játékfelfogás.

Ja, azt is ki akartam mondani, hogy Rossi valószínűleg nem tud mást, csak ennyit. Ezt viszont kőkeményen leoktatja, átveri a csapaton.

Tetszik, hogy kezd alakulni a játékunk, de nem tetszik, hogy Rossival nem lehet hosszú távon számolni, mint edző. Mondom, parádésan hasonló rendszerű mutatókkal hozta le az első másfél évét, majd amikor a számok szétestek körülötte felállt, és távozott. Most télen visszatért, és némi keresgélés után, alig néhány meccs alatt visszaállt a korábbi adatok, átlagok, értékek felé vezető útra.

Amíg ez megy, addig nincs gond. Viszont amint nincs meg hozzá a keret, amint kiismerik a játékát (emlékezhetünk, a bajnoki címre hajtó Debrecen beállt bekkelni két éve a Bozsikban, szimplán átadta nekünk a labdát, úgysem tudunk vele mit kezdeni, vagyis nagyjából a mi játékunkat alkalmazta ellenünk), onnantól nagy a baj. Sőt, van ezt tovább is: ha nálunknál gyengébb csapat ellen játszunk, akkor alapból mond csődöt a taktika. Rossi alatt a valódi kicsik ellen megy a legkevésbé, mert ők nagyjából hasonlót játszanák, mint mi, csak éppen nekik szar a keretük hozzá.

Rossi tehát nem perspektíva, az ő olaszos gondolkodása egy vállalható játékosállományra ráfeszített, kiesés elől menekülő klub játékfelfogása. Ennek ellenére imádom, szeretem, tisztelem, mert valahol a realitások talaján marad.

És ezért tudok hinni a mai paksi meccsben. Rossinak pont fekszik a Paks támadójátéka, vagyis simán lehet, hogy kapunk egy hármast, de az is benne van, hogy hozzuk a null-kettőt. Részemről inkább az utóbbira fogadnék.

A számokért köszi az InStatnak. Nyitókép: legutóbb Pakson két kisadagot kértem, különböző halakból, hogy össze tudjam vetni, melyik a kedvencem igazából. Ez a ponty.

Forrás: Csakblog

Töredelmesen bevallom, soha nem akartam a Magyar Sportújságírók Szövetségének tagja lenni, mert – ahogy most is vallom – bloggernek tartom magam. A blogger véleményt formál, személyes élményekről ír, maga választja a témáját, akkor és úgy fogalmaz, ahogy épp kedve van, nincs szerkesztőségi kényszer, egyedül az olvasó elvárása létezik, ha olyan szerencsés az adott blog olvasója, hogy a szerzőt érdekli egyáltalán. Engem speciel teljesen hidegen hagysz, kedves olvasó, de ezt pontosan tudhatod rólam, hiszen ha a te igényeidet szeretném kielégíteni, akkor – a saját fogalmaim szerint – nem tarthatnám magam bloggernek. Ilyen ez.

Ellenben úgy hozta a sors, hogy a kispesti meghatározottságok miatt mégis szükséges volt belépnem a szövetségbe, mivel az akkori sajtórend szerint hiába feleltünk meg az MLSZ elvárásainak, szövetségi tagság nélkül nem engedtek akkreditálni a meccseinkre. Sebaj, ennyi belefér. Beléptem.

Azóta a sajtórend némileg változott, az MLSZ nyitott a szurkolói oldalak irányába, okafogyottá vált a tagságom. Viszont nem ilyen egyszerű a helyzet.

Hosszú évek óta űzöm ezt a szakmát (vagy műfajt), nagyjából ismerem az egész szcénát, mármint azokat, akik nem a hivatalos újságírás oldaláról kísérlik meg letörni az elmúlt évek rossz meghatározottságait, valami újat, emberközelit, sőt, szimplán csak fogyasztható terméket előállítani a sportról. És igen, a jelentős részük bizony blogger, mert a hivatalos újságírás ha kell, képes összezárni, a blogot kirekeszteni, mert, ahogy az ma el is hangzott egy “negyven éve a printben dolgozó újságírótól”: honlapot (ponthúúú – sic!) bárki regisztrálhat magának, majd ott írogatva azt állíthatja magáról, újságíró. És képzeljétek, ezek még a szövetségbe is belépnek, felhigítva az Etikusság, a Moralitás és a Kőkemény Szakmaiság hegycsúcsain ücsörgő félistenségek körét.

A falat kapartam ezekben a percekben. Mellettem az egyik vidéki klub honlapjának szerkesztője ült, és röhögött. Őt az egyik kandidáló, a későbbi elnök sértette vérig egyik korteslevelében, amikor úgy fogalmazott, hogy olyan korban élünk, amikor már a klubhonlapok szerkesztői is újságírónak minősül(het)nek. (Nem szó szerinti idézet, a tartalom mondandóját emeltem át.)

Egészen elképesztő felszólalások, egészen elképesztő emberek. Félreértés ne essék, nem mindenki az, de jócskán vannak olyanok, akik egyáltalán nem hajlandóak nyitni az új felületek irányába, mert ahhoz ők nem értenek (és ezt büszkén vállalják is), tehát nem lehet releváns az olvasók érdekeit, a hiteles tájékoztatás alapnormáit figyelembe véve.

Ezért nem léphettem ki azután sem, hogy – mondom – okafogyottá vált a tagságom az új szabályozás értelmében. Ha valaha el szeretnénk ismertetni azt, amit, és ahogy csinálni szeretnénk, tehát a blogot, a véleményt, akkor bizony bent kell lenni, smúzolni kell, bomlasztani, csinálni, kardoskodni, háttérbeszélgetni, de semmiképp se hagyni, hogy minden úgy maradjon, ahogy van. Hagyjuk abba ezt a blogger = kiscsicska senki szöveget, mert nem csupán a kor haladta meg, hanem az olvasottság is.

Vajon a jegkorongblog.hu nem sajtó? Az ulloi129.hu nem sajtó? Mi nem vagyunk sajtó? Sok-sok blog nézettsége, penetrációja kenterbe veri az ún. hivatalos média nézettségét, penetrációját. Mi tehát ezek után a sajtó? Amit fogyasztanak, vagy aminek a képviselői összezárnak, és kijelentik: mi vagyunk az!

Láthatjuk, bonyolult a szövet, amit kibogozni meghaladná jelen posztom kereteit, legyen elég annyi, hogy részemről jóval tágabb sajtófelfogást használok, és kívánok használni, sőt, használtatni, mint az önérdekvédők azon köre, aki nem csinál mást, mint szimplán képben van azon szomorú tényekkel, hogy vagy megújulni képtelen, és/vagy szakmailag a béka segge alatt ücsörög, viszont legalább állásban. Ugye mennyire nonszensz az állapot?

Ma ez a közeg választott új elnököt magának az elkövetkező négyéves ciklusra. Nehéz döntés elé állítva saját magát: Pajor-Gyulai László (a ciklusok óta regnáló elnök, az nb1.hu korábbi főszerkesztője) vagy Szöllői György, akit ezen az oldalon nem kell különösebben bemutatni.

Egészen tegnap délutánig nem voltam benne biztos, hogy el akarok menni a közgyűlésre, de aztán – ahogy azt mondani szokták – elmenősre ittam magam. A biztosítékot igazából nem verte ki semmi, csak jöttek egymás után az apróságok. Ezek egy részéről remek posztot lehet olvasni az átlátszón.

Szöllősi komoly korteshadjáratba kezdett. Magáncímre érkező elektronikus levelekkel, SMS-ekkel bombázta a tagságot, programot hirdetett (ez önmagában amúgy egy dicséretes dolog!), celebeket gyűjtött maga mellé támogatónak (mondjuk speciel Kovács Kokót, vagy Csisztu Zsuzsát épp a választás előtti napokban sikerült felvetetni a szövetségbe, de ez persze mindegy, nem néhány szavazaton múlt a végeredmény), Facebook-hirdetéseket vett, szóval csinált mindent úgy, ahogy ilyenkor kell. (Azt egyelőre még nyomozom, hogy a szövetség részére megadott adataim, úgymint a mailcím és a telefonszám jogszerűen lett ezenmód felhasználva, vagy az ilyen terű felhasználásra nem adtunk engedélyt az adataink megadásakor.)

A program tartalma gyakorlatilag annyiban foglalható össze, hogy az állam elengedte a sportújságírás kezét, piaci viszonyok között kellett az elmúlt 25 évben dolgozni (sic!, de tényleg – úristen ez milyen állítás), szóval most már jól jönne, ha mondjuk a TAO-ból befolyó pénzek mehetnének a médiára, a kommunikációra, vagy mondjuk ha jól választ a tagság, akkor az MTVA és a MOB, valamint a sportállamtitkárság súlyos milliókkal tudna beszállni a Sportcsillagok Gáláján (ez utóbbi a sportújságíró szövetség éves nagyrendezvénye) keresztül a szövetségbe. Szóval sorjáztak a hasonló ígéretek, én meg napról-napra közelebb kerültem ahhoz, hogy elmenjek, és látatlanban is proteszt szavazzak.

Ahol egy önszerveződő szakmai közösségnek habzsi-dőzsit ígérnek (utóbbira ugye legendásan képesek bukni a sportújságírók), ott valami nem stimmolhat. Egy önszerveződés egyszerűen nem szabad, hogy kiszolgáltatódjék a mindenféle napi érdekeknek, csak és kizárólag a saját sorsára kell fordítania minden figyelmét.

Maradt tehát Pajor-Gyulai, ismerve-ismeretlenül is, ahogy sokaknál szintén, mint az kiderült a folyosói beszélgetésekből.

A végeredmény 105-88 lett Szöllősi György javára, és az illendőség megkívánja, hogy innen is gratuláljak az elnöki címéhez.

Viszont a választás egy bohózatra képét öltötte magára. Az 5-5 perces kortesbeszédeket Pajor-Gyulai kezdte, időben be is fejezve a számára rendelt penzumot, majd következett Szöllősi. Az időből kifutott, és amikor a levezető elnök – amúgy a korrektség és kiegyensúlyozottság nevében – leintette, ott állt, elképedt arcot vágott, hogy ő bizony most értetlen, vérig van sértve, nem fejezheti be a mondandóját. Aztán kapott egy elköszönő mondatra lehetőséget, de helyette belekezdett valami hatalmas monológba, amikor a levezető elnök végleg lekeverte. Ezek után szavaztunk.

A következő napirendi pont az alelnökök megválasztása volt. Riskó Géza ellenjelölt nélkül lett az első alelnök, míg Mravik Gusztáv Sz. Nagy Tamás visszalépése miatt szintén. Sz. Nagy már a szavazás előtt jelezte, ezzel az elnökséggel nem kíván együtt dolgozni, így róla inkább ne is szavazzanak. Alakul.

Néhány perc múlva a már megválasztott regionális alelnökök kértek szót, és egymás után jelentették ki, szintén visszalépnek, a posztjuk tehát betöltetlen maradt. A szövetség pénztárnokának jelöltje dettó. Az elnökség hat tagjára öt jelentkező volt, itt – bár szerintem matematikailag hibás logikával, de – sikerült négy tagot megválasztani, hogy következzék a totális bohózat.

Szöllői elnök úr kért szót, amit némi huzavona után meg is kapott. Bedobta, ha ennyi helyre nincs megválasztott tisztségviselő, akkor módosítsunk alapszabályt, napirendet, jelöljünk helyükre új jelölteket, szavazzunk róluk. Nagyjából ezekben a pillanatokban szabadult el a dolog. A levezető elnök az alapszabályra hivatkozott, a tisztaságot felügyelő jogászhölgy megerősítette, Szöllősi visszaült, de közben a közgyűlésen részt vevők dandárja elkezdte leadni szavazógépét. Kész, szétesés, innentől nem lehet folytatni.

A bizottsági elnököket és tagokról is elkezdték a szavazást. Az ellenőrző bizottság élére Horváth Imre került. Ám ezt követően a közgyűlést felfüggesztették, miután a tagság többsége elhagyta a MÚOSZ tanácstermét. – sportujsagirok.hu

Nekem nemes egyszerűséggel felfordult a gyomrom és kijöttem. Kint valami döbbenetes látvány fogadott: elképedt arcok mindenhol, valamint az emeleti állófogadásos ebédre sprintelő kollegák katyvasza.

Egy normális közgyűlést úgy szokás lezárni, hogy leszavazzuk, amit le kell, majd a frissen megválasztott elnök megtartja székfoglalóját. Gondolom Szöllősi György is megírta a sajátját, viszont elmondani már nem tudta, mert nem volt kinek. (Amúgy jogosan merül fel a kérdés, hogy a példátlan mértékű mozgósítás – 197-en, rekordszámúan voltunk a közgyűlésen – ellenére hova tűnt a határozatképes többség, hogy rendben befejezze az általa is támogatott új elnök érdekében a közgyűlést?)

Egészen csodálatos pillanatok voltak. Valahol szánalommal vegyes büszkeséggel tölt el, hogy ennek a közegnek a tagja lehetek.

Cserébe nem vagyok szemérmes, és kimondom: a tagság döntő többsége pusztán azért tag, mert a tagok kapnak kártyát, amivel lehet akkreditálni, és amivel ki lehet váltani a nemzetközi sportújságíróit, ami pedig különösen jól jön. Ezen kívül az egész gittegyletnek szinte semmi értelme, és ez nem feltétlen a leköszönő elnök bűne, hanem mert egyszerűen nincs rá szükség, senki nem érzi szükségét. Az új elnök ezzel szemben programot hirdetett, hogy ha már van ez a szervezet, akkor használjuk is valamire.

Mondom, vannak jó ötletei, de – és ettől nehéz elvonatkoztatni – van múltja is, ahogy van kontextusa is. Miközben, ahogy írom egy bekezdéssel korábban, a többségnek csak az a nyamvadék kártya kell, mert megkövetelik tőle. (Egy példa: a futballklubok licencéhez kell egy fő akkreditált sajtómunkás, aki vagy szakirányú felsőfokú végzettséggel bír, vagy pedig tagja az MSÚSZ-nak. Természetes, hogy a többség az utóbbit választja, bár egy felszólaló szerint az rossz gyakorlat, hogy a klubhonlapok íróit beengedik a szövetség tagjai közé.)

Itt tartunk. Lett egy saját NémethrezsibiztosKocsismáténk. A sportági szövetségek és a sportegyesületek után megjelent a politikumhoz közeliek tábora a mi kis civil szerveződésünk élén is. Biztos megvan a maga oka, hogy miért.

Cserébe itt ülök most a gép előtt, és egy hosszas, a Kispesttől teljesen távol álló posztot írok (vö.: blogger), miközben azon jár az agyam, mi legyen? Még jobban aktivizálódni az új rendszerben, próbálni átnyomni azt, amit amúgy szeretnék, vagy követendőnek tartanék, legyen bármekkora a szembeszél, vagy hagyni a picsába az egészet, és ha nagyon kell, akkor egy sajátot, mondjuk egy (sport)bloggerszövetséget alapítani, úgy küzdve az elismerésünkért?

Annyi egészen biztos, hogy kispestiként ab ovo nem vállalhatom a Szöllősivel való együttmenetelést, mert azzal nem is tudom elképzelni, hogy milyen szinten köpném szembe mind magam, mind az egész közösségünket.

Segítsetek: mit tegyek? Mert munka az kurva sok lennem még.

A közgyűlésen twittelgettem, azt itt találjátok. Fotó: facebook/msúsz

Forrás: Csakblog

Pénteken nem megyek Paksra, és remélem, hogy május elsején nyitva lesz a Guriga. Mert nézni azért kell.

Forrás: Csakblog

Jó, ha valaki ekkora álomgólt lő, akkor alapból nem indul rossz pozícióból az osztályozók előtt. Az viszont már furcsa, hogy megközelíteni sem tudta senki a 3,2-es átlagát (ötös skálán), kivéve a végig harcos, majd a meccset majdnem eldöntő gólpassz-szintű labdát kiosztó Nagy Geri (3,08).

Utóbbi játékosnál érdemes feljegyezni, hogy ugyan egy jó ideje iszonyat alázatos robotmelót végez a középpályánkon, mostanság kezdi végre a közönség kevésbé műértő része is felfedezni magának. Nagy Geri az egyik leghasznosabb spílerünk, aki az edzőváltások után rendre képes a padon találni magát, majd ahogy telnek a meccsek, úgy derül ki, bizony, helye van a kezdőben. Sőt, jelen helyzetünkben ki merem jelenteni: bérelt helye, mert olyan átlagot hozó, olyan kussban, a csapat érdekében melót felvállaló játékosunk nem sok van, mint ő. Régen ezt hívták zongoracipelőnek.

Tudjátok ki jut róla eszembe? Dárdai Pál, az ifjabb. Dettó ugyanezt játszották el vele Berlinben: edzők jöttek, edzők mentek, Paja pedig mindig a kispadról, és volt, hogy a lelátóról verekedte vissza magát a kezdőbe, majd lett pályafutása végén klubikon. Ilyen is van, nem lehet eléggé tisztelni.

Az összetettről viszont rég beszéltünk. Gyula például ötödször lett a meccs legjobbja, amivel a vonatkozó listán tartja második helyét:

• 7 – Kemenes /// 4., 6., 11., 12., 13., 16., 17.
• 5 – Gyula /// 1., 2., 3., 14., 25.
• 3 – Proszi /// 21., 22., 23.
• 2 – Hidi /// 7., 8.
• 1 – Kristi /// 5.
• 1 – Alcibiade /// 9.
• 1 – Gazdag /// 10.
• 1 – Baráth /// 15.
• 1 – Godoy /// 19.

* megjegyzés: a nevek után a behúzott fordulók száma olvasható /// a 18., 20. és 24. fordulók után nem volt oszályozókönyv, mivel nem volt tévéközvetítés sem, így a merítési bázis túl szűk lett volna

Aztán van nekünk egy pontversenyünk is, ahol a meccs legjobbja 10, a második 8, a harmadik 6, a negyedik 4, az ötödik 2, a hatodik pedig 1 pontot kap, aztán ezeket összeadjuk, és aki legtöbb, az valamilyen szinten a legjobb. Itt most így állunk:

• Kemenes – 120
• Youla – 79
• Vécsei – 75
• Ignja – 58
• Proszi – 55
• Hidi – 53
• Godoy – 46
• Baráth – 36
• Alcibiade – 33
• Ikenne-King 32
• Nagy Geri – 19
• Kristi – 15
• Gazdag – 14
• Holender – 10
• Botka, Meza, Traore – 8
• Kosnic – 5
• Portilla  – 4
• Fejes – 1

Aki a további adatokat szeretné böngészni ide kattintsék.

Forrás: Csakblog

 Egykori kedvencünk, a Torz újabban már nem csak a Cor$-istálló házi website-jainak, de az nso-nak egyre gyakrabban megnyilvánul, áldassék érte a neve. Ha egyszer kiadnánk egy nagy Bohóc wtf-annalest, Máncsó minden magyarországi rezdülése is helyet követelne benne, az biztos, természetesen az olyan sztori-nagyágyúk mellett, mint a 2012 téli Matyi-Supka affér, a friss Lengyel-Szűcs szavazós sztori, vagy ha már KukásLajos, akkor a cerberus nicknév-adó momentuma, de hát a Balaskói videótéka-látogatástól kezdve a krémeri félidős kicsekken át a párhuzamosan két kerettel az NB1-ben indulni kívánó DVTK-ig van itt bőven alapanyag. Riszpektes tehát, hogy a Zoknis még ezen belül is igyekszik élre törni.

Szóval a lényeg (most azon túl, hogy Szentes Blézer edzőgéniusz, nem az ő hibája a vesszőfutás, hanem a játékosoké, de Iszlai és Fehér a legnagyobb arcok):

“Szívesen folytatnám az NB I-ben, szeretek a Haladásnál játszani. Az a tervem, hogy veszek egy házat Budapesten, és nyitok egy olasz éttermet a fővárosban. Nagyon tetszik az élet itt. De nehéz döntés előtt állok, mert kaptam egy ajánlatot Amerikából, és hamarosan választ kell adnom, valamint az NB I-ből is megkerestek. Most azonban a Haladás hátralévő meccseire akarok koncentrálni” – mondta Mancini.”

Arról nem szól a fáma, hogy az amerikai ajánlat focira vonatkozik-e, vagy ott is egy pizzázót nyitna a derék Andrea, de lehet, hogy nem hozna rosszabb döntést az utóbbival. Úgy fest, ezt kezdi ő is belátni. (Az, hogy “az NB1-ből kerestek”, valszeg egy telefonhívást takar Pandúr Robitól, hogy Junior itthagyta a papucsát télen, valamikor ugorjon be érte a Bozsikba, de gyorsan, különben elhordja majd a Palacios).

Azért a budapesti étteremre befizetnék, főleg a nagyjelenetre, amikor az egyik, a tabletjén épp a csakblogra posztot író vendég int a pultnál szemlélődő főhősünknek: “Kézcsók, Faterom, egy négyévszakot, leszelszíves, plusz egy korsó Moretti”.

Forrás: Csakblog

Jó egy nappal a tárgykör meccs után beszámolót írni, mikor már mindenki látta az összefoglalókat / megnézte a közvetítést / elolvasta a sporthíreket; jószerivel annyi értelme van, mint Matyi Dezsővel 20 éves szerződést aláírni a pécsi kispadra, ezt tudom. De hát mostanra lett időnk, és meg is ígértük itt a blogon, hogy lesz valami írás, ahol legalább a kommentelők is kiventillálhatják a Kispest-bánatukat, és az se utolsó szempont. Így azonban nem is a szokott jellegű beszámoló érkezik most, inkább afféle gondolathalmaz, jó RW-sen. Se nem lesz füle, se farka. Mint egy jó Horváth Adri nyilatkozatnak. Csak az a különbség, hogy én sokat pofázok.

Tegnap meccs előtt ikszet éreztünk a társaságból többen is, Öcsém egészen konkrétan, és bizony az én tippem is 2:2 volt. Valahogy halovány a Loki mostanság, különösen idegenben, mi pedig kikapni azért ritkán kapunk ki Rossival, győzni is persze dettó, hát mi más lenne itt, mint remi?

Aztán a meccs hozta is ennek a predikciónak a beteljesülését. A Loki tényleg halovány volt és mi tényleg nem kaptunk ki. És nem is győztünk.

Néhány észrevétel.

Vad II-t porba gyalázta a korzó népe, én viszont most nem éreztem annyira, hogy minket sújtana. A kapott sárgák jogosak voltak, a Loki játékos kiszórásával még kompenzált is, (kissé fölöslegesen, de azért persze köszönjük), ha King olyan ostoba, hogy sárga lappal a farzsebben így csúszik oda valakinek, hogy abból lehet szabálytalanság is, ne csodálkozzon. Mindegy, a Loki-kiállítással így nem lett nagyobb baj, és a kövi fordulóban végre Botka kezdhet.

A csapat nekem olyan… hogy is fogalmazzak… fásultnak tűnik, sajnos már időtlen idők óta. Persze mitől ne lennének fásultak, a feldobó sikerélmény tavaly ilyenkor óta oly távoli emlék (az egy árva Haliverést leszámítva), mint az NB1-es gól Bojan Bozsovics személyes annaleseiben. Persze, hogy szürke, darálós, önbizalom-deficites a csapat, én mégis hiányolnék valami olyasmit, amit a Pécs tolt a szempontjukból 0:1 után a múlt héten. Mennek előre a mieink, akarnak ők, de valahogy valami tűz kicsit még jöhetne. Például olyan tűz, amit Endin láttam amikor beállt, amikor egy csínbe kapott labdára futott rá úgy, hogy meg tudja tolni, hogy végül agyonrúgatta magát a lokista arcal, de bevállalta! Ebből kéne több! Vagy abból a jelenetből, amit az uccsó utáni percben mutatott Nagy Geri, aki végre úgy ment el a balszélen, ahogy azt belélátjuk 2011 tavasza óta. Látjuk, van tartalék ebben a csapatban, csak rohadtul nem akar kijönni… vagy csak nagynéha.

Báló kapufája, hopp. ennek is örültem. Vécse megint nem volt a helyzet magaslatán a meccs nagy részében, de ez az elvállalt szabi, ez végre csillogtatott valamit a lövőtechnikából. Már csak a jó öreg Báló-passzok kellenének vissza. Tényleg, mióta nincs igazi klasszis szabadrúgónk? Kb Pelenka/Gege óta. Plokesz/Szabó Tibi/Budó kaliberről már nem is álmodok. Csehi Tibit pedig ebben a kontextusban számra nem veszem. Na de Báló, ilyenből még megnéznék sokat.

Hopp, a szezon gólja itt figyel (fotó: Babar).

Ahogy Gyula bácsi oxizott góljából is. A vén csataló rendesen beleszürkült a Bohócba, épp arról dumáltunk a korlát mellett, hogy amennyire istenítettük őt a szezonkezdetkor, én speciel annyira nem bánnám, ha nem tartanánk meg, Hanta persze rögvest leállt vitázni, hogy ő meg bánná, és hát nem ilyenkor oxizik az öreg? Bloggertárs persze kéjes mosollyal ismételgette innentől, hogy “Gyula beszürkült, valóban“, úgy, ahogy mindig az orrom alá dörgölik a 2009 óta érvényes axiómámat a többiek Patya minden eltört lövésekor, hogy “Hidi nagy lövő“. De most ezt nem bántam annyira.

A Bouadla gólját igen. A kis algír-francia mindig ver nekünk egyet, minden évben, őt évek óta annyira szeretném ide képzeletben, mint Vaszkét a liláktól, utóbbit már el is bocsátották éjszakázás miatt ugye, Bouadlát formahanyatlás miatt majdnem a múlt ősszel, jöhetnének mindketten. (“Drágák, okay? Konéből erőcsatárt nevelünk inkább.“).

Punót meg egyenesen sajnáltam. Melóban ma fél szemmel ránéztem a kommentjeitekre, látom, “Punaszivacs” keményen megkapta a keresztvíz-lehúzást, de szerintem még mindig pluszos az ő érkezése, jó kis csatár, jó karakter (aj-jajj, kezdek úgy beszélni, mint az Öregmészöly, a kutyaRSTNT), a végén pedig annyira együttéreztem vele, ahogy nagy igyekezetében földbe rúg, komolyan, mint én a csütörtöki esti focikon, ha kurvanagy gólt akarok hegeszteni és p***ánlövöm magam a kapu előtt, eltaknyolva a linóleumon. Együttérzek jah. Aztán lehet, hogy a bennmaradásunk fájt ebbe… Akkor aztán együttérezhetek magammal majd a nyáron. Bár szerintem bennmaradunk, egyre jobban érzem. Igaz, szégyenteljesen, csak keresztbeverésekkel, de valahogy. Persze: minek? – kérdezhetjük. Joggal.

Marco Posszi. (Fotó: Babar).

Bosszantó ez a tegnapi, ahogy az egész idény. Ez a papíron jó Loki ugyanolyan penetránsan brokkoli volt tegnap, mint mondjuk ősszel a Fradi mindkét hazainkon Csábival, a Vidi idegenben, vagy épp idén tavasszal itthon a lilák, az MTK pedig mindig és mindenhol, de nekünk most ilyenkor se jön össze, mert önbizalom-deficit, mert Punosevac, mert Proszi eggyel többet tol-vagy húzogat a labdán/labdával, mert Filip elkattan egy pirosért, mert King nem tud beadni, stb. Apropó, Proszi, amúgy iszonyat osztom my dear hanta véleményét: Proszi az az arc, akit csak vészhelyzetben cserélnék le mostanság, mert benne van a váratlan mindig… jóllehet, rá is igaz a tavalyi Rossi-diszciplína – a fiatalok a túlterhelést lelkileg nem mindig bírják, fejben fáradnak, ezt néha Proszin is látom. Csak épp leszarom, és akkor is játszatnám, mindig játszatnám, hogy szokja a gyűrődést, mint ahogy anno Kabátot is többet kellett volna nyomatni, és akkor nem csak a Vasasban teljesedik ki 100%-ra hanem kicsit már nálunk is.

Hát valahogy így. Jön a Paks, aztán a Kecsó, itt kéne valamit villantani, mert a Fradi/Vidi kettős ellen esélyes az álarc felcsatolása, a Pápa ellen meg annyira tutira vesszük a ki-ki meccs behúzását, hogy az egyre veszélyesebb. Ennyi. 4 vagy 6 pontot kérek a kövi két meccstől, nem érdekel, hogyan, de meg kell csinálni.

Most pedig ennek az ótvar hétfőnek a végén falatozok egy kicsit Gyuri barátom remek medvehagymás pogácsájából, amit tegnap hozott nekünk a meccs utáni dumáláshoz (áldassék ezért a neve és fényeskedjen neki megannyi korsó aranyszínű morvaországi nedű), sőt, ők még sörözni is mentek utána, drága jó egyetemi/freelancer/kötetlen munkaidős életmód! Hahh. Irigylem a srácokat. Na, húztam a pogácsáért.

Forrás: Csakblog

Azért ott motoszkál bennem a kisördög, hogy mi lenne az osztályzatátlag akkor, ha Punó a végén bevágja a szinte kihagyhatatlannak tűnőt, vagy egy picivel korábban Vécsei szabija a felsőlécről nem kifelé, hanem befelé pattan? Mindegy, az egy pont is egy pont, csak éppen kevés a jelenlegi helyzetünkben. Osztályozzunk!

Betöltés…

Forrás: Csakblog

Kicsit csúszunk a mai anyagokkal mindenféle munka- és technikai fennforgások miatt, de dél körül várható egy osztályozókönyv by hanta, este egy beszámoló by RW, a kommentekkel addig spóroljatok

Forrás: Csakblog

Az idei tavaszi kínlódásunkban, azért valljuk meg, öröm az ürömben (már amennyire ez valakit még boldogítani tud), hogy iszonyat szerencsénk van. No nem a saját meccseinkkel – bár azokon sem vagyunk kiemelten pechesek, egyszerűen a formánk van valahol az abisszikus mélységekben, ebben egyetérthetünk (kivéve, azt hiszem egy embert). Szóval szerencsések vagyunk, mégpedig az eredmények alakulásában. És abban, ami e mögött áll: a Bohócliga ugyanis a nagy reformok, a mindenrendbenvan propaganda ellenére kezd szánalmasabb lenni klubháttérileg, mint a vészterhes Millenium idején, pedig akkor is nehézsúlyú ászok uralták a hazai klubházakat (az újpesti Sólyom, a szegedi Nagylaki Kálmán, a ‘csabai Darko Canadic, Furulyás mester, Koncz team, Pini, az önmagát a Gázszernél túlvállaló tulaj, vagy épp a ríl czukk Stadler). Mondjuk ki: jelenleg a balf***ok között a kevésbé balfék is lehet király – de legalábbis bennmaradó. Csak ehhez legalább nekünk abba kéne hagynunk a balf***kodást.

Mert a többiekre nem lehet végtelenségig alapozni, bár mindent megtesznek azért, hogy ezt higgyük.

Hetekkel ezelőtt megjósoltam wannabe váteszként, hogy a Dunaúj-t nem engedik majd kiesni, mert MVM megy oda, Egervári Sandró bá már ólálkodik a klubház körül, stb. Erre edzőváltás, de se a beharangozott Horváthfecsó, sem Sandi bá nem jön, ellenben Artner, aki lehet hogy alapból nem egy rossz ötlet, de a hajrára összeszokni a csapattal legalábbis kétséges sikerrel kecsegtet, és azóta is becsülettel gyűjtik a szopolákat. Nekik nem szólt senki, hogy ők a bennmaradók?

Haladás. Már az őszi edzőváltáskor bíztam a szangvinikus, a világra sértődő Szentes Blézer mesterben, és eleinte hozta is a szentesi beugró-standardet, szoros vereségek, semmi extra. Aztán tavasz elején Leo Martinez úgy tűnt, megmenti a jó Lázárt, és átbillenti az egykori csatárlegendát a jobbik szentes-szcenárióba, azaz az itt-ott bravúrokkal tarkított, biztosan bennmaradós változatba (amit anno már Szombathelyen, Diósgyőrben és Nyíregyen is villantott többé-kevésbé). De nem, jön a kéthetes válogatott szünet, majd mi, akiket a jó formában lévő Halinak simán kellett volna vernie, erre mi nyerünk simán, Lassard ezredes meg bedobja az év bonmot-ját: “a 2 hét megakasztotta a lendületet, nehéz motiválni”. HE?! De azért kösz. Nos azóta tényleg “Leg-jobb-hely Szom-bat-hely”, van minden, mint a búcsúban, gigazakó Fehérvárott, Fradi általi lesimázás, szurkolók általi Lézer-betalálás, menetrend szerinti Szentes-besértődés, most épp az nso-tv-re, majd menesztik a derék harcost, aki búcsúzóul feltárja az Iszlai-ámokfutással fémjelzett remek öltözői hangulatot, felállva tapsolok, Bohócliga at its best! És nincs vége, beharangozva Horváth Fecsó, aki azonban nem jön, Pinyő se, marad Kuttor Kutya, akit először a legesélyesebb jelöltként lenget be Bélakirály és team-je, majd a kinevezés után kiderül, csak azért lett az egykori védőtárs a megoldás, mert még függőben az igazi jelölt. Ja és persze Iszlaiék vissza a keretbe, LOL. A Halit alapvetően kedvelem, de nem bánom, hogy mindent megtesznek a benntartásunkért.

Pápa. Hohó. A kiesés egyik fő jelöltje egész évben. És Bíró tulaj 19-re lapot kért a héten. A pénztelenségre interjúban panaszkodó LengyelFeri hétfőre repül, mert ilyet élőben nem lehet mondani. Jó két óra múlva kiderül, olyan messzire azért nem repült, visszakerül ifi-igazgatónak. A derék ex-újvárosi középcsatár-hős  legalább a játékosai szemében hős maradt, gondolom ekkor, hisz bevédte őket a szar játékért, mondván, pénz nélkül nem lehet koncentrálni. Erre másnap érkezik a derék Kukás nyilatkozata (akiről a siófoki Minarik két évvel ezelőtti nyilvános megalázása óta tudjuk, hogy nem riad vissza a fekvő emberbe rúgástól): a pénztelenség nem kifogás, Lengyel tudta mit vállal, ezért kár volt sírni, megérti a lemondást. Majd feltárja: amúgy nemrég Lengyel őt és egy másik arcot a keretből megkérdezte, mit gondol róla szerintük a csapat, Lali meg ezután voluntaristán megszavaztatta erről az öltözőt. Ja, Feri tudta nélkül. Az eredmény valami 21:4 a “Lengyel takarodj” javára, de ezt “sajnálták volna megmondani az edzőnek így nem szóltak”. Itt már lólengésben toltam a széktámlámon, komolyan, a legszebb Bohócliga idők térnek vissza. A klubvezetés (Bíró) közli: új impulzus kell a csapatnak. Az új impulzus a régi impulzus, a Pápa Szuribája, Kovács Laci bácsi kapusedző, aki egy klasszikus megdoomosodott czukor, ezzel gyakorlatilag alá is írták a menlevelet a kettőbe.

Ejj, de k***** magabiztos vagyok. Csakhogy most kéne ideírnom a Kispest nevét, ha önsorsrontó kiesőjelöltekről beszélünk, mert a Nyíregy már nem fog beleszólni a táblázatalji szenvelgésbe, a Pécset pedig mi mentettük meg a múlt héten szerintem.

Szóval jó dolog tele szájjal röhögni az ellenlábasokon, de amit ebben az évben mi csinálunk, ámokfutunk klubházilag, az se semmi. Tessék csak nézni az edzők számát 2014 január óta, a téli átigazolási időszakot, azt, hogy ki játszik az igazolások közül, azt, hogy azért hozzuk haza az ősz egyik legjobb NB1-es jobbhátvédjét, hogy rajta verjük el az első két forduló vereségeit, azt, hogy Ligakupa-elődöntőn élvezkedünk, miközben még mindig esélyes, hogy kizúgunk, az, hogy mindenki hibás, de főleg a szurkoló, csak az nem, aki fennen hirdette még február végén, hogy minden felelősség az övé az igazolásoknál, bár, végül is igaza van, a nagy szerelem már egyszer beköszönt az NBIII-ban, egyszer a Ligakupában, ja, kár, hogy a 10 gólt a kampionátóba ígérte a Boss, de mindegy is. Szóval balfaszok vagyunk mi is a balfaszok között, ne legyen kétségünk.

Pécsről hazafele a srácokkal már arról értekeztünk, hogy kéne menni Cambridgeunitedezni egyet Erzsébetre, hisz itthon játszik az ESMTK, de aztán kiderült, egy időben lesz mindez a Loki elleni meccsel, így (most még) nyilván a nagycsapat a prioritás. Jó lenne, ha végre megérné kimenni. Jó, persze, ostorozom itt az egész Kispest-mindenséget, aztán én szeretném a legjobban, hogy ez ne így legyen, de egyelőre nem tudok mást írni. Sose hittem volna, hogy valamikor jobban lesz kedvem egy NBIII-mas szimpatik-csapat meccsére menni mint a mi hazainkra, de nagyon ebbe az irányba mennek a dolgok. Persze most még győz a kötelesség, de jó lenne, ha ez a kötelesség megint visszaminősülne szenvedéllyé. Kár, hogy ez utóbbit most nagyon irtják mindenkiből.

Amúgy a sztori megy tovább. A hétvégén megint égett a Dunaúj, ikszelt a Pápa ás a Hali, és a Pécs sem hozott bravúrt a Sóstóiban, azaz minden nyitott. Most kéne az első kispesti bravúr… Teoretikusan kérdezem csak: meglesz, vagy folytatjuk a címképben idézett töketlen teleregényt?

Forrás: Csakblog

A google képkeresőjének első találata a “zsíragy” feltételre

Akartam már korábban reagálni az Öreg legújabb blogbejegyzésére, de aztán teljesen más dolgom lett, és inkább csak magamban dúlta-fúltam. Mert kurvára megsértett. Egyszerűen nem képes felfogni, hogy a lelátón érvényesül az ún. kollektív felelősség elve. Vagyis nincs olyan, hogy szurkolók egy csoportja, hanem olyan van, hogy a Kispest szurkolói.

És ezt nem én állítom, hanem az MLSZ, aki akár egyetlen szurkoló performansza miatt is képes megbüntetni egy egész klubot, szőröstül-bőröstül. (A jelenségre a szurkolói szubkultúrában is találunk parallel megfelelőt: elég csak arra gondolni, hogy a fradista szó mit jelent. Ugye? Simán van egy kollektivizáló tartalma a fradizmusra, azonnal mindenki előtt ott van az ideáltipikus fradista képe.)

Szóval szövetségi értelemben szeretném jelezni: lófaszt vagyok zsíragyú, csak mert lementem Veresegyházra megnézni a fakót! Le kéne már arról szokni, hogy tudatlanságból emberek tömegeit sértegessük. De tényleg.

Azonban a legjobb az egész kontextus. Idézem:

Szövetségi ellenőrt kell fogadnunk a következő két mérkőzésre, na meg vinni kell saját biztonsági szolgálatunkat, hogy elmagyarázzák a zsíragyúaknak is, hogy mit szabad és mit nem szabad.

Igen, valóban, jól olvassátok. A kispesti biztonsági szolgálat (sic!) fogja elmagyarázni, nekünk, a zsíragyúaknak, hogy mit szabat és mit nem szabad. XD LOL OMG ROFL és minden, amit a net ki tud termelni magából.

Forrás: Csakblog