Újra játékban a Kispest, újra lehet reménykedni az őszi NB I-es folytatásban. Szombaton jön a pocsék formában lévő Diósgyőr, majd utána utazunk egy újabb hatpontosra Pécsre. Ha mindkettőt hozzuk, akkor az 24, ami sok mindenre elég lehet év végén.

Előtte azonban használjuk ki a nagy hurráhangulatot, és osztályozzuk le a Haliverőket. (Amúgy mennyire ciki lehet már a Haladásnak, hogy oda-vissza kikaptak tőlünk? Mondjuk az is igaz, ők meg az általunk soha el nem kapott Kecsót intézték el duplán, és a Kecsó ugyebár középcsapat.)

Betöltés…

Forrás: Csakblog

…de ezt legalább megfogtuk. Még mindig nem dőlt el semmi, de esetünkben ez most nagy pozitívum: ha tegnap nulla vagy egy pont a vége, az gyakorlatilag = a kiesésünkkel, mi is így ültünk le a TV elé, és meg kell vallani őszintén, nem nagyon bizakodtunk. Nem nagyon? Egyáltalán nem. Talán Gyuri, az örök optimista egy picit. De amúgy csak néztünk ki a fejünkből, négy nihilsta, és azon elmélkedtünk (a többieket igazából nem tudom, de én biztosan), hogy két éve kisbusszal zúztunk Szombathelyre a bronzért, most meg az üres Gurigában ülünk négyen csöndben a képernyő előtt, elég hihetetlen. (Hogy ez így alakult, ahhoz persze sok minden kell: belefáradás az elmúlt évekbe, abba, hogy lassan hangulatilag a Pini érába megyünk vissza, kell egy törött boka, amivel otthon kéne pihenni, kell egy össze nem jövő utazótársaság, szóval sok minden indok van a háttérben, de most ez így alakult). No és persze jöttek elő bennem a szokásos rémképek: jön majd a Martinez gól, aztán Ignja vagy Kosznics összehoz egy pirosat, a végén Radó is betalál, Rossi legkésőbb a Dió meccs után bedobja a türcsit, új edző és ifikeret az utolsó 6 meccsen, aztán NB2. Hacsak nem jön valami csoda.

Jött.

A csodát tegnap délután Haladás-megtorpanásnak hívták, Szentes Blézer arra hivatkozott, rosszul jött a válogatott szünet, mert így motivációs problémák léptek fel náluk. EPIC! Milyen motivációs problémák, mikor még így is ott van a kiesés lehetősége a nyomukban? Mindegy, ez nem a mi bajunk. Szóval tompa volt a Hali, Martinez szerencsére nem varázsolt, Radó sem, senki sem, a második félidőben Szentes pedig még grátisz  bevállalta az emberhátrányt is, hisz felküldte Torzot, amit köszönünk szépen, ennyivel tartozott is nekünk a harisnyás, hogy most behúzza nekünk a meccset. És egy emberfór sokat számít ilyenkor, ha 3:1-re vezetünk vendégben, a mi helyzetünkben. Sokat. Jelen esetben három pontot.

Annyi biztos: Proszit tegnap is nagyon lehetett dicsérni, igazából az első gól is az üvé volt, nem csak a Tevez-es hegesztése a félidő végén… A pályaíve egyre jobban a fiatal Kabátot idézi, remélem annyiban nem fogja, hogy nem másutt jön ki belőle az igazi berobbanás, mint a Vasashoz távozó Warriorből 1999 őszén. Punóról már szóltam jókat ezeken az oldalakon, a gólja, ahogy a csínbe dobva magát, verte be messziről, az most is magáért beszél, ő tényleg vállalható szerzeménynek tűnik, még várjuk ki a végét. Morgant Csábi is dicsérte, sokszor már Ti, olvasók is ezt teszitek, én még várnám a szürke tartományokon túli megjelenést is Jean-Pierre-től, de tény, egy védőnél az se baj, ha szürke, amíg ez azzal egyenlő, hogy nem veszed észre a hibái miatt.

Sok komment találja be mostanság Szabit. 1-2 éve az ilyen teljesítményére, mint a tegnapi, csak egy vastag kórus Kemenesszabit kapott volna (a TV tanúsága szerint ez a helyszínen meg is történt), hisz megint volt egy gyengébb kijövetele és egy nagy bravúrja. Igazából én még mindig inkább azon az oldalon állok, hogy Szabi jó vonalkapus bravúrokkal, néha borzalmas kijövetelekkel, és messze nem ő a problémáink oka. Meg aki tudott olyan formát mutatni folyamatosan, mint ő 2010-2011, majd 2011 ősz, illetve 2013 tavasz során, az biztos fog is még, ne legyünk már ennyire Kispest-Korzó, hogy minden arcot elutálunk.

Játékosokról ennyit, illetve még nem állom meg azt, hogy le ne írjam, hogy lendületből alapvonalon kivezetett labdát utoljára Rouanitól láttam Kone előtt, de Ábel rögvest figyelmeztetett ebbéli megjegyzésemkor, hogy ha igaz a párhuzam, akkor a jó Kone az Üllőin majd egyszer meccseldöntő találatot szerez, tán épp idén tavasszal a Groupamában. Jah, úgy legyen.

Nagyon-nagyon utolsó szalmaszál volt a tegnapi meccs, és elkínzott kis szurkolói csapatunk igazából már le is tett arról, hogy élünk az utolsó utáni lehetőséggel, mégis megtörtént. Na! Most a Diók jönnek, méretes hullámvölgyben, úgyhogy pici esély most is van arra, hogy a következő nagyon nehéz meccset is behúzzuk. Persze vigyázzunk: két egymást követő meccsen nem fog mellényúlni Punó távolijának az ellenfél kapusa, és a Dió padon nem ül kis olasz kegyenc, aki becserélésével lenullázza  a csapata támadásait. Szóval csak óvatosan, óvatosan.

A kérdőjelek még mindig itt vannak tehát, a helyzetünk sem lett egyszerűbb, de jelenleg örüljünk annak, hogy legalább még van helyzet, amiről beszélhetünk, újabb egy hetet adhatunk a  reményeinknek. Két lábbal a földön. A többit meg majd meglátjuk…

Forrás: Csakblog

Soroljuk a tényeket, érdekességeket:

• Utoljára épp a Haladás tudtuk megverni a bajnokságban, még 2014. szeptember 13-án.
• 2014. szeptember 13-a 6 hónapja és 22 napja volt!
• A 6 hónap és 22 nap összesen 204 napot jelent.
• Fordulót követően, a Hemingway-érában mindössze egyszer álltunk a tökutolsó helyen: a 2009/10-es idény 12. köre után, ami történetesen Sisa tréner utolsó meccse is volt egyben. (2010.10.23-25.) /// A kontinuitást azzal a csapattal Hidi (padon ült) és Tóth Iván (csereként állt be Németh Gabi helyére) jelenti.
• A Hemingway-éra 4,58%-át töltöttük fordulót követően a kiesést jelentő vonal alatt. Csak összehasonlításképp mondom, 5,73%-ban a tabella élén álltunk. (A két leggyakoribb helyezésünk: 4. – 12,21% és 13. – 11,83%)
• Grafikonon így néznek ki a fordulókat követő helyezéseink:

És akkor a pozitívumok:

• Ha győzünk, rögtön négy helyet lépünk előre (év közben a gólkülönbség, év végén a több győzelem rangsorol).
• Nem lesz ma havaseső.

Amúgy a Halival játszunk Haladásban, ahol az elmúlt évtizedben talán csak akkor győztünk, amikor néhány éve 4-2-re, szakadó esőben, és talán még Horváth Adrián is rúgott gólt. Ha jól emlékszem augusztusi meccs volt Supka alatt, de most nem keresem ki. De ez a történelem, ami alapvetően nem számít.

Cserébe a forma igen: a Halit eddig ikszelt otthon a tavaszra mindig összeomló Diósgyőrrel, kikapott Pécsett, verte otthon a Lokit(!!!), és legutóbb győzött Pakson. Négy meccs, két győzelem, egy döntetlen, hat rúgott és négy kapott gól. A hat rúgottból négyet Martínez vállalt, akit sokan szerettek volna újra Kispesten látni a télen, miután az ETO-nál létszámfelettivé vált, de aztán nem jött, mert szóba sem került a fizetési igénye mellett. Következmény: a Hali már nem csak erősebb csapat, hanem gazdagabb is. Vagy ha utóbbit nem is tudjuk bizonyítani, azt látjuk: jobban akarja az NB I-et (tudatosabban), mint mi.

Innen várjuk tehát a mai délutánt, és reménykedünk, hátha. Mi valószínűleg a Gurigában, a kispesti Fő téren lévő műintézményben nézzük a meccset, így legalább közel leszünk a stadionhoz, ha hőbörgő tömegként kellene viselkednünk egy újabb zakó után. Mind a hárman-négyen megadjuk majd nekik! Én például nagyon csúnya dolgokra fogok gondolni, és szerintem lesz egy-két erősebb mozdulatunk is, mondjuk szemöldök-összevonás.

Picsába, hogy már saját magunkon röhögünk.

Forrás: Csakblog

önszántamból nem vagyok hajlandó kimenni, és még rendszert is csinálok belőle. (2013 őszén kihagytam a fradit a népstadionban, mert nem voltam hajlandó buszozni, tavaly pedig az mtk elleni hazait, mert bence barátom esküvőjére voltam hivatalos. ez azonban más lesz.)

nem leszek tovább súlyos pénzekért biodíszlet, akinek annyi a feladata, hogy tapsikoljon, látszódjék tömegnek (és ne széknek), hogy az mlsz, a kormányzat és a klubok büszkén állíthassák, sikerült, megfékezték, visszatértek a szurkolók. mert ez nem igaz.

persze, lehetnék arctalan tömeg is, beülve a hazaiba, csináltam már elégszer, de azt minek? attól jobb lesz? valószínűleg ugyanúgy nem, mint a vendég hanyagolásától, de ez van. meg kell érteni, hogy nekünk ez idő, pénz, lemondás minden másról (most épp a húsvéti ünnepkör egy részéről, még szerencse, hogy a semjénharrachhoffman nem tiltotta be a meccseket vasárnapra), és cserébe kapjuk a sokszor tahó szekusokat, a rendőrség zargatását, a kényelmetlen, koszos, büfét nélkülöző vendégszektorokat, ázunk, fázunk, alapvetően rossz nekünk, hogy mondhassák: ez mi választottuk. nem.

mi a klubunkat, a haverjainkat és szilsárkányt választottuk, hogy teli hassal, iszonyatosan bezabálva-bepálinkázva érkezhessünk meg valahova, esetleg útközben valami kultúrprogram, netán fürdő. aztán ha ott vagyunk, majd mondjuk a csakakispestet, vagy szidjuk a négereket, esetleg a bírót, proszit, hidit, hemingwayt, úgy bárkit, aki miatt azt érezzük, hogy érte szar az egész. vagy vele, netán általa. ha örülünk, akkor meg örülünk, esetleg ugyanazoknak, akiket két perccel korábban még szidtunk. mert ilyen a szurkoló.

és én ilyen szeretnék maradni, nem pedig biodíszlet.

fáj a szívem, kurvára fáj, hogy így döntöttem. nem fogok senkit sem rábeszélni, tegyen ugyanígy, mert semmi közöm hozzá. magam sem hiszem, hogy majd ettől megoldódik, de szurkolóként, nem tehetek többet, mint szimbolikus gesztusokon keresztül kommunikálni: elég volt.

most pedig körbeszagolok, hol van duna world, mi van nyitva vasárnap, mert – és ez de fura lesz – tévében fogom nézni a kispestet.

Forrás: Csakblog

Az, hogy Csányi Sándort és az MLSZ elnökségének nagy részét ellenszavazat nélkül újraválasztották, nem jelent mást, mint azt, hogy a magyar futballvezetés teljesen elszakadt a magyar futballvalóságtól. A szurkolóktól már egy ideje, de az mindegy, az állami pénzből fenntartott látványsportág elvan nézők nélkül is.

Ha a bedőlt Quaestort leszámítjuk, melyik cég a legjelentősebb nem (legalább részben) állami szponzor az NB I-ben? Még az is lehet, hogy Bíró Péter Lombardja Pápán.

Elképedve olvasom az újraválasztott elnök székfoglalóját: tovább a megkezdett úton. Minden szipi-szuper, a szövetség európai módon működik, minden döntésük helyesnek bizonyult, a magyar futball hamarosan prosperálni fog, sosem volt még ennyire jó.

Csak éppen

• az NB I jelentős része az állam csecsén lóg, ha nem lenne TAO, nem lenne tévés pénz, nem lenne ilyen-olyan támogatás, akkor sorra dőlnének be, ahogy látjuk azt az NB II-ben például;
• még annyi néző sincs, mint volt az elviselhetetlen, embertelen, rasszista, stb. körülmények között.

Kinek csinálják tehát a futballt?

Például van egy elfogadott stratégia, amiből kiderül, a 2014/15-ös bajnokságra elérjük az 5000 nézős átlagot a bajnoki meccseken. Ugyan jelenleg egy fordulóban vannak nagyjából 15000-en, ami nem rossz, csak éppen nem három meccs van egy fordulóban, hanem nyolc. Messze vagyunk még, nagyon messze. (2010-ben, a stratégia elfogadásakor 2800-as volt az átlag, de hol van az már?)

Azt hiszem az eredményességgel kapcsolatos elvárások és a valóság közötti kapcsolatról inkább ne is beszéljünk. Bárcsak ott tartanánk ma, ahol 2010-ben.

A kedvencünk azonban ez az ábra. Vannak kiemelt célok, és vannak hozzárendelt teendők. Például a nézőszám növelése és a barátságos hangulat feltétele a beléptető rendszer, a biztonsági adatbázis, a névre szóló jegy és a szankciók. Ja, és a kényelmes stadionok.

Könnyű lenne most demagógnak lenni, de olyan még véletlenül sincs, hogy mondjuk futball, helyette inkább aránytalan alapjog-korlátozás (névre szóló jegy, szurkolói kártya). Aztán csodálkoznak, hogy néző meg sehol.

És mi erre a válasz? Készek vagyunk tárgyalni a szurkolókkal, de a névre szóló jegy és a kártya megmarad. Akkor meg minek és miről? A szurkoló társadalom pont e két dologból nem kér, ez fényesen kiderült az elmúlt másfél évben. Régi vesszőparipám, hogy a stadionok – természetesen állami forrásból – be vannak kamerázva, egy rendesen működő biztonsági szolgálattal kiszűrhető minden olyan elem, aki nem való egy mérkőzésre. Minek ehhez újabb és újabb köröket futni?

Idézzük csak Csányi Sándort:

„Rendkívül fontos, hogy tele legyen az ország minden szeglete jó játékvezetőkkel, jó edzőkkel, ki kell irtani közülünk azokat, akik nem odavalók, kiabálnak a gyerekekkel, üvöltöznek és ebből próbálnak tekintélyt szerezni, és nem a szakmai munkájukkal – mondta Csányi Sándor. – Igyekszünk megtalálni azokat a pontokat, amelyekkel a leghatékonyabban tudunk beavatkozni. Szeretném megemlíteni a megtisztulási folyamatot, legyen ez a stadionokon belüli rend. Azt gondolom, alapvetően rend van, eltekintve azoktól, akik engem szidnak és a b.zi MLSZ-t, de ez benne volt a pakliban, amikor elvállaltam az elnökséget. Olyan atrocitások, amilyenek korábban előfordultak, már kevésbé fordulnak elő a nemzeti bajnokságokban. Sajnos alacsonyabb osztályokban még akadnak kirívó esetek. A cél az, hogy a profi klubok házon belül meg tudják oldani a fegyelmi ügyeket.”

Tehát alapvetően rend van. Arról nincs ugyan szó, hogy mikortól, de gondolom itt úgy érti, a kártya és a nevesített jegy miatt. Akik maradtak, azok ugyan néha szidják, meg megy a “Buzi MLSZ”, viszont az benne van a pakliban. Kétmillióért. És az atrocitások is kevésbé fordulnak elő, vagyis azért a kártya sem tökéletes.

Csak mondom, az ember nem a kártyától meg a névre szóló jegytől lesz majd nem huhogó rasszista meg vascsövekkel verekedő huligán, hanem adegy a józan belátásától, adkettő a környezet viselkedésétől, adhárom a személyre szabott retorzióktól (büntetőjogi felelősség). A kártya nem fogja távol tartani, a kártya jelenleg nem más, mint egy jelkép, ami mögé könnyen be lehet bújni, és kijelenteni: nagyon rossz az irány.

Azt láthatjuk, hogy a futballszakma és a klubok egyöntetűen Csányi mellé álltak, viszont továbbra is bennünk van a kisördög: a szurkoló vajon hol marad? Végtére is nem a szurkoló és a sportoló ifjúság (egészséges nemzet) miatt van az egész? A szurkoló miért csak a szavak szintjén partner, miért nem vehet részt a döntéshozatalban, miért nem képviseltetheti magát az MLSZ-ben? Miért érzi úgy a szövetség, hogy a szurkolót egzecíroztatni, irányítani kell? A szurkoló már nem is önálló tudattal és akarattal rendelkező állampolgár? Vagyis amint belép valaki egy stadionba, mondjon le egy valag jogáról, maradjon csöndben (mert abból nem lesz baj) és fogyassza a fogyaszthatatlant?

A Fradi már megérkezett Európába / fotó: fradi.hu

Talán nem a válogatott mérkőzésein magukat szelfiző arcfestett úrifiúcskákat és -lánykákat kellene etalonnak venni, mert ők csak ilyenkor vannak kint, minden más időpontban nem ők a szurkolók. Persze értem, van egy akarat, hogy mégis ők legyenek, de sajnos az a szomorú tapasztalat, hogy amint kicsit esik az eső, kicsit messzebb van az idegenbeli város, kicsit eredménytelenebb a csapat, akkor azonnal eltűnnek. És, hogy mi erre a bizonyítékom? Az új stadionokban csak az első egy-két meccsen volt teltház, utána elmúlt a felcsúti Mordor és a debreceni aréna újdonság-varázsa, maradtak a szürke, Pápa és Paks elleni bajnokik hétköznapjai. Ott viszont kurvára nem trendi szelfizni magunkat.

Tehát nem tárgyalni kellene (illetve belebegtetni, hogy tárgyalnánk), hanem bevallani, ezt csúnyán elbasztuk, a mi hibánk, hogy elmaradnak a nézők a stadionokból. Előbb tessenek valamit felmutatni, hogy a szurkolói oldal egyáltalán komolyan vegye a tárgyalási szándékot. Vissza kell venni a pofából, elfelejteni a sikerpropagandát és valódi feladatok mentén, valódi emberekért dolgozni.

Mert ezt lenne valahol az MLSZ feladata. Az üres stadion soha nem fogja azt ordítani: Hajrá, Magyarország!, vagy netán Csak a Kispest, ahogy a TAO-pénzek hatékony elosztása sem lesz képes épkézláb keresztlabdát átívelni a túloldali szélsőnek, sőt, azt is elárulhatom, a szurkolói kártya sohasem fogja leoktatni egyetlen NB-szintű csapatnak sem a presszingelés tudományát.

A Magyar Labdarúgó Szövetség elkötelezett a sportág hagyományainak ápolása, művelőinek segítése mellett. A Magyar Labdarúgó Szövetség megismerteti és népszerűsíti a labdarúgó sportágat a gyermekek és ifjak körében; segíti és támogatja, hogy minél többen szenteljék szabadidejüket a labdarúgásnak; versenyeket szervez annak érdekében, hogy a labdarúgó sport magas színvonalú, szerethető legyen és nemzetközi sikereket érjen el. – MLSZ, Alapszabály, Preambulum

Álrendelkezésekre, áldumákra, álfeladatokra pedig mindig egy válaszunk lesz: a szurkolói demagógia.

Köszöntem a figyelmet.

Forrás: Csakblog

Üllői út, FTC stadion, Ferencváros-Kispest (4:1) bajnoki mérkőzés. Puskás kapura lő, mellette Kéri és Rudas. 1949. /// fotó: fortepan #33059

• Ma (vagy holnap) lenne 88 éves Puskás Öcsi Sváb Ferenc.
• Megszűnik az nb1.hu, vajon hol fog ezentúl blogolni Papa H.? Amennyiben folytatná munkásságát, innen is jelezzük: szívesen látjuk a csak.taccs.hu-n, vagy ha úgy kényelmesebb, szívesen biztosítunk számára egy bármilyen valami.taccs.hu felületet, amit önmaga lakhat be kívánalmai szerint.

Forrás: Csakblog

legalább részleteiben képbe kerüljünk az új Bozsikkal kapcsolatos dolgoknak, ha már nem mondanak el nekünk úgy általában semmit.

Itt az első hosszabb anyagunk: 193 millióba kerültek a tervek.

Forrás: Csakblog

azon kívül, hogy nyártól lesz újra női csapatunk? Amúgy miért most, miért ilyen hirtelen, és miért mindjárt több korosztályban egyszerre? Arra is lesz valami központi forrás?

És a válogatott hogy tetszett? Az már látszik, hogy a hivatalos sajtó egy részének sehogy. Szegény Paját is azért szidják, amiért anno eKoemant, hogy tisztában mer lenni a csapata képességeivel. (Azokról a kedves kollegákról most ne beszéljünk, akik egykor szidták eKoemant, most meg ugyanazért istenítik Dárdait.)

Forrás: Csakblog

Őszinte leszek, szinte semmi újat, amit magunktól ne szaszeroltunk volna ki a regnálása idején. Mondom ezt úgy, hogy talán ha összesen kétszer válthattam vele pár mondatot a nálunk töltött néhány hónapja alatt, viszont volt egy olyan hangulat a klub körül, amit egy szóval lehetne jellemezni: őszinteség. Vagy valami olyasféle.

/// Posztunk a csütörtökön, a Futball Házban lezajlott közönségtalálkozóról szól.

Egyszerű paraszti logikával ki lehetett következtetni a dolgokat, elég volt ránézni a nagy-, vagy az MFA-csapat összeállítására, hallgatni a nyilatkozatokat. Vagy csak szimplán ránézni az arcokra, ki felszabadult, ki kedvtelen, és ki akar távozni már a télen, vagy kit kérünk fel mi a távozásra. Ugyanez a felkészülési meccseken is. Valahogy így kellene kinéznie a normális működésnek.

Ilyenkor nem vagyunk rászorulva a klubházból kiszivárogtatott tudásra, mert minek? Előttünk történtek a dolgok.

És bár Józsi sok mindenről beszélt, kissé úgy éreztem magam, mintha a blogon is megjelenteket mondaná vissza a saját szavaival. (Önfényezés kimaxolva.)

Hogy mi ebből az azonnal adódó következtetés? Józsi a mi emberünk volt. Mármint a kispestieké.

Nem csinált semmi extrát, csak hozta és elvárta azt a minimumot, aminek amúgy alapnak kellene lennie egy Honvédnál, és mondjuk ki, már ez sem kevés.

Amúgy tudjátok mi az igazán kegyetlen? Hogy ha lefekszik, akár maradhatott is volna. Ezért én egy kicsit haragszom is rá. Alámerülni, kibekkelni. Ott lenni, megszerezni a területet, csinálni, csinálni, csinálni, hátha a végén győzni tud. Nem mondom, hogy feladta, de ahogy tette a dolgát, talán kicsit belesüppedt a saját naivságába, és ezzel mintegy lemondott a nehézkesen kiharcolt pozíciójáról. A status quo ennek következtében felborult, a többit pedig tudjuk a sajtóból: Cordella vissza, majd Cordella el. De amíg vissza, addig pont kisírta, hogy Józsinak is pá-pá legyen.

És ez volt az este igazi tanulsága, bár nem ért hatalmas meglepetésként: Józsi erre a lefekvős mókára egyszerűen emberileg alkalmatlan. Bizonyossá vált, amit eddig is sejteni lehetett róla, hogy ha leül valakivel beszélgetni, akkor őszinte lesz, mert a legjobbat tételezi fel a partnereiről. (Megjegyzem az ilyen típusú emberekkel kibaszni az egyik legnagyobb aljasság. Végre valaki nem sunyított vezető pozícióban, mennie is kellett. – ez persze a magánvéleményem, és sajna tapasztalatom is, mert – szégyen, jah – de én is megtettem már egyszer-kétszer, hogy azóta máig nem múló lelkiismereti furdalásaim legyenek.)

Sajnos a magyar futball most nem a Csábi Józsik korát éli.

más

Nem tudom mennyire vagytok járatosak a sajtó számára nyilvános, nem nyilvános, valamint az ún. háttérbeszélgetések műfaját tekintve, így tartok egy röpke fejtágítót. Józsi, amikor vállalta, hogy eljön a Futball Házba, és beszélget az egybegyűltekkel, akkor – nem tudom, mennyire volt ezzel tisztában – egy igen kemény dolgot vállalt fel. Nemrég még a Honvéd edzője volt, a történteket még mindig emésztjük, vagyis várható, hogy a téma főfonala valahogy mindig vissza fog kanyarodni a kispesti öt hónapjára. Ez meg is történt.

A lényeg az, hogy az ilyen szituációk önmagukban hordozzák azt a veszélyt is, hogy néha bizony a közlő elszólja magát, olyat is mond, ami esetleg nem tartozik a szélesebb nyilvánosságra, netán sértő lehet egyes kollegákra, munkatársakra. Ne legyünk álszentek, mindannyiunkkal történt már ilyesmi, ha máskor nem, otthon, a család előtt máshogy beszélünk, jobban elengedjük magunkat, mint mondjuk szakmai, munkahelyi fórumokon.

Nos, a Józsival való beszélgetés így lett számunkra sajtóetikai kérdés, és vált egyik pillanatról a másikra ún. háttérbeszélgetéssé. (Ami nem feltétlen jelenti azt, hogy olyat is megtudtunk, amire nem vagyunk jogosultak, csak maga az esemény szerkezete megkívánta.)

A háttérbeszélgetés pedig egy olyan műfaj, ahol ugyan jelen van a sajtó, jelen vannak a közlők, el is mondanak dolgokat, még többet is, mint ami valaha megjelenhet, viszont fontosak, mert így kerülhetnek képbe a megjelentek. A háttérbeszélgetések nagy értéke, hogy a későbbieken a jelen lévők (jelen voltak?) nem fognak sületlenségeket állítani cikkeikben, ráadásul fenntartanak egy bizonyos fajta kapcsolatot is a közlőkkel, ami később kifizetődő lehet számukra. A közlőnek is jó, mert bevédi a saját seggét (már bocsánat), olyan dolgokról is beszélhet, ami nem feltétlen a nyilvánosságra tartozik, ellenben ha nem mondja el azokat, akkor értelmezhetetlenek lesznek a róla megjelenő publikációk, vagy esetleg nem értelmezhetetlenek, hanem rosszabb: szükségtelenül vádlóak, netán hazugok.

Nehéz tehát írni a Józsi által elmondottakról, miközben amúgy nagyon könnyű, hiszen ahogy már a poszt elején is említettem, megerősítette néhány korábbi fejtegetésünket, amire csak úgy, megfigyelőként is rájöhettünk.

Ami inkább érdekes, és ami lejött, és amit RW egy másik oldalról már pedzegetett a párhuzamos posztjában, hogy Józsival egy nagyon-nagy értéket bukott a Honvéd. Láttátok volna azt a lendületet, ahogy mondta és amit mondott, elképesztő volt. Négy órán át szinte be nem állt a szája, látszott, mélyen élte meg a történteket, és itt nem csak a menesztésére kell gondolni, hanem az egész kispesti szerepvállalására. Higgyétek el, négy órán keresztül nem lehet folyamatosan panaszkodni, az idő jelentős részét a kihagyott lehetőségek, a pozitív dolgok tették ki. Mert bizony ilyenek is voltak, vannak.

Jó kis este volt, érdemes volt elmenni rá. Részemről újra megerősítést nyerhettem, hogy van még Kispest, kispestiség, és arról is, hogy azt manapság jórészt a klubon kívül kell keresni. Az öt hónapos Csábi-éra tehát nem volt más, mint egy röpke kis pozitív intermezzo a ki tudja meddig nyúló szenvedésünkben.

Forrás: Csakblog

…szar hétvége, mondogatjuk mostanában minden forduló után (úgy kb szeptember vége óta). Most azonban máshogy zárnám a mondatot: …jó délután. Igen, Még egy jó délután, vagy ahogy a Doki barátom mondaná, Még Egy Ekkora Délutánt: pedig nem történt semmi különös, csak egy régi kedvenc eljött a Futball Házba, és jó két órán keresztül (sőt valószínűleg ennél is többet, csak nekem le kellett lépni) mesélt a megjelenteknek fociról, Kispestről, Honvédról. Szóval tényleg semmi extra.

Óriási volt.

Igazából ez a poszt nem egy eseményhű beszámoló lesz, értelme se lenne, inkább csak azért született meg, hogy elmondjam azoknak is, akik most nem jöttek, hogy amennyiben a KLTE folytatja ezt az eléggé nem dicsérhető kezdeményézést, hát legközelebb gyertek el minél többen… Nem azért, hogy “sokan legyünk”, meg hasonló lózungok, hanem mert ez egy iszonyat jó program. Persze lehet, hogy csak én vagyok enyire elszállva ettől, a magamfajta ’90-esévekfocija-őrültként, hisz a focink már akkor se volt jó, akkor is indenki a még régebbieket sírta vissza, de akkor is, az volt a BHSE/KHFC utolsó nagy korszaka, és annyira jó első kézből hallani sztorikat ekkorról.

Ráadásul a tegnapi nap (és reméljük egy sorozat első) vendége Csábi Jocó volt, így az adekvát elmúlt_hónapok_elemzésén túl az est jelentős részében pont arról a korszakról volt szó, ami nekem a legkedvesebb, így nekem ez külön ajándék volt.

Kb. 10 oldalt tudnék írni arról, hogy milyen sztorikat mesélt Jocó, amik jelentős része nekem tényleg tök új volt, tényleg egy mini időutazás… A szeánsz végén, mikor elindultunk Faterral haza, hát egy másodpercre el kellett gondolkoznom hogy most 34 éves vagyok tényleg, vagy inkább 12, és az Use Your Illusion II kazival a zsebemben igyekszem haza a kispesti panelrengetegből Wekerlére az Újpest elleni meccset csekkolni a TV-ben, igen izgatottan, mert az NSben azt írta a Havasréti Béla a beharangban, hogy Stefanov kezdő lesz. Na ilyen hatással volt rám ez az este. Szóval nem fogok sztorizgatni, inkább öcsém unszolására végre nekifogok annak a rég dédelgetett tervnek, hogy a régi kedvenceimet felkutatva legyen egy ilyen hosszúriport sorozatunk ahol csak emlékezünk. Úgyis csak a múltunk maradt… na mindegy.

Itt most legyen elég annyi a hangulatról és a kedvenc jeleneteimről, hogy az est közepén egy vendég kérte, hogy állítsa össze Jocó az álomcsapatát a Honvédokból, ahol játszott, mire Józsi kérte, hogy hadd legyenek benne más klubokból is arcok (végül nem lettek, hehe). Kapusként az est fővendége Petry Zsoltot nevezte meg, mire hőzöngés hátulról: “Petry? Józsikám, kapcsiból mondok 5 jobbat akivel játszottál…“. Klasszik korzóhangulat Amúgy szerintem is Petry a No1. Középső védőnek a egy nagy mosollyal magát tette be Csábi, többen mondták hogy valaki még kéne párba mellé, röpködtek a nevek, én nem mertem szólni, mire egy idősebb arc helyettem is valahonnan hátulról bedobta végre a nevet: “Csepregi“, mire Józsi “Csepregi Andris, igen, vele szerettem játszani, nagyon tisztán játszott, jó srác volt, remek védő“. Kész voltam. Ja és az milyen már, hogy Csábi Jocó álomcsapata majdnem egy az egyben az általam állandóan mantrázott P-Cs, Cs, Cs-Cs, KE, P, Si-Vi, Va, G csapat volt, hát nem véletlen a kedvenceim és nem volt ez egy gyenge csapat, ha melléjük alig-alig fértek be mások Józsi későbbi karrierjéből…

Józsi tegnap már csak civilben volt jelen, népszerűsége persze mit sem kopott.

A másik francia filmvígjáték-elem az volt, amikor Jocó vázolta, ő sose bírta az olasz focit, és anblokk azon csapatokat, akik nem akarnak játszani. “Hisz nézzük meg az európai élvonalat, a legjobbak mind játszani akarnak, Bayern, Real, Barca, csak így lehet, ez a szimpatikus, OK, az Atletico az nem, ők a kivétel“. Hanta és Ábel két oldalról röhögtek erre szét dolby surround, veregetve a hátam, mint nagy hungaro-matracosnak.

Ja, és Hanta is a mennybe mehetett, mert kedvenc kifejezését, a brüggolást, amivel mindig próbál minket meggyőzni a vidéki túrák előtt, hogy ha épp nem a szilsárkányi csülökkatlanba vágyik, akkor menjünk gyógyvizes vagy strandos helyre (brüggolni, a hantai dialketusban annyit tesz: /gyógy/vízben ázva élvezkedni). Nos, erre Csábi egyszercsak meséli az öltözői hangulat fontossága kapcsán: “imádtam a meccsek és az edzések után az öltözői medencébe beereszkedni, ketten-hárman bementünk és csak brüggoltunk. “Na ugye hogy létezik ez a szó“- kiáltott fel diadalittasan szerzőtársam (mondjuk eddig valóban csak tőle hallottam), és arcán nagyobb öröm jelent meg, mint amikor az InStat kihozza, hogy Hidinek több hátrapassza van, mint előre.

Ezentúl Jocó még mondott egy csomó aktuális és megszívlelendő dolgot a keretösszetételek fontosságáról, a fiatalok kezeléséről, a klubtradíciók ápolásáról, egy csomó olyan dolgot, amiket részben érintett az elmúlt hónapok számunkra adott interjúiban vagy magánbeszélgetésein is, és csak tovább fájdította a szívem, hogy miért nem egy ilyen, a múltunkkal tisztában lévő, és komoly koncepcióval bíró arc ül a padunkon vagy a sportigazgatói székben (ami ugye nincs is). És mindezt úgy előadva, hogy Józsi nem köpködött visszafele, egy rossz szót nem mondott senkire a mostani vezetésből. Hm, így is lehet…

Aztán eljött a 8 óra, és mivel Öccsnek kellett a kocsi az esti focira, kisántikáltam Fater után szomorúan a teremből, mert még órákig hallgattam volna a sztorikat, kint pedig végre tavaszillat volt a Fő utcán, a Templom-téren már egy-két bokor fehér virágokba is öltözött, ezt sem éreztem még idén a bokámmal pusztulgatva otthon az ágyon, hát mekkora jó délután volt ez…

Mondom, ha lesz még hasonló, gyertek el, megéri!

Fotók: mifocink.hu, xlsport.com

Forrás: Csakblog