°35 Giornata: Milan-Roma 2-1 – Ami jó, az jó

Amilyen ótvar érzés hétről hétre úgy ülni le az éppen aktuális meccs elé, hogy akkor most vagy csak simán beégetjük magunkat, vagy nagyon csúnyán meg is alázzuk magunkat, annyira funky volt a Roma elleni szombat esti. A rohadásból már bőven kaptunk idén, jönni is fog még, de végre megint volt egy értékelhető 90 perc, szóval egy poszt erejéig örüljünk ennek, hőbörögni úgyis fogunk még eleget.

Milan_Roma_Golorom

Krasnaja beharangja és az elmúlt hetek-hónapok alapján felkészültünk egy újabb alapos verésre, de szerencsére nagyon nem ez történt. A meccset meglepően élénken kezdtük, gyanítom ez inkább a Romának szólt, nem az új meznek, esetleg annak, hogy Pippo csúnyán ráförmedt a fiúkra, de ez részletkérdés. Helyzetek voltak mindkét oldalon, Honda lövése egész nindzsára sikeredett, De Sanctis ott is, meg Destro fejesénél is nagyot védett. Aztán Honda megszaladt, betette, Van Ginkel pedig érkezett és GÓÓÓL!!!

Milan_Roma_Golorom_Van_Ginkel

A második félidőből negyedóra telt el, jött egy szöglet, amit ugyan elsőre kifejeltek, de Honda megint betekerte, Destro érkezett és GÓÓÓL!!! De Jong ugyan összehozott egy rá kevéssé jellemzően egészen ostoba tizenegyest, de ez egy rendhagyó meccs volt, szokatlan jelenetekkel. Totti kicsit mákosan, de beverte, az mondjuk tényleg nagyon erős lett volna, ha a Roma elleni mindkét meccset kapott gól nélkül hozzuk le. 2-0-nál és 2-1-nél is voltak helyre kontráink, amik ugyan nem mentek be, de legalább nem adtuk fel teljesen a meccs legvégét sem, szóval a 2-1-et megtartottuk. Pippót ugyan kiállították a végén, de ez most bőven a kitérdekel kategória, legfeljebb jövő héten Tassotti lesz csak a kispad mellett.

Ha kicsit nevetségesen lelkesnek tűnik az összefoglaló, akkor így jártam, de már elképesztően kellett egy győzelem, egy jó meccs, szóval most pár napig örülök tovább.



Forrás: Cosa Nostra

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük