Minden jó

ha a vége jó lett. Mert azért a MU meccs után bennem volt a cidri, hogy akkor mégis hogyan fogjuk feltűrni az ingujjat és hogyan fogjuk megállítani a robogó Ikarust, aminek már éppen sikerült a végsebesség közelébe gyorsulnia. Egy olyan megállíthatatlanul csörtető fémhegyet, mint aminek Keanu is küzdött a kormány…Minden jó

Forrás: Vörös Fonat

És akkor elkezdjük a kupát is

Címvédőként a CFR nyitja a Román Kupa főtáblájának mérkőzéseit, viszont a korábbi éveknél jóval nehezebb ellenfelet kapott a 16 közé jutásért. A CSM Râmnicu Vâlcea ugyan jelenleg csak tizedik a Liga 2-ben, de a keretét elnézve felveszi a versenyt mondjuk a Chiajnával. Emiatt is van csapdahelyzetben Laci, hiszen óriási kockázat…És akkor elkezdjük a kupát is

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Egy elég jó kép az Üllőiről

Budapest, 2016. október 22. Kispesti szurkolók a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójában játszott Ferencváros – Honvéd mérkõzésen a budapesti Groupama Arénában 2016. október 22-én. Ferencváros-Honvéd 3-2. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd Tudom, RW már kitette Lovi gondozásában a tegnapi posztban, de itt egy nagyobb felbontású darab. A szöveg egyébként egy…Egy elég jó kép az Üllőiről

Forrás: Csakblog

Milan – Juventus 1-0 // Manueeeeel!

Az olasz első osztály legfiatalabb csapata egy 17 éves kapus és 18 éves középpályás vezérletével győzte le a rekordbajnokot, a jelenlegi legjobb olasz csapatot. Ha csak ennyit írhatnánk a szombati rangadóról, már az is szinte mindent elmondana a Montella kezei alatt igazi csapattá formálódott Milanról. Viszont ennél sokkal több történt…Milan – Juventus 1-0 // Manueeeeel!

Forrás: Cosa Nostra

Négy-null

A meccshír munkacíme egy fokkal kreatívabb volt a véglegesnél, de aztán úgy voltam vele, minek cizelláljam, jó ez így, arcba. Egy közel sem érzelemmentes mérkőzést (Harding tragikus halálának huszadik évfordulója, José Mourinho visszatérése MU-menedzserként) sikerült megnyernünk, méghozzá nem is akárhogy. Az internet felrobbant, a mémgyárak alig győzték a túlórát, mi…Négy-null

Forrás: Lion Rampant

A visszatérő – Mourinho újra Londonban

Olyan ez a Chelsea elleni mérkőzés, mint egy rossz másnap. Ki akar idegenben játszani a londoni kékek ellen, akiket ráadásul szökőévente sikerül vendégségben megverni. Mourinho visszatérése külön apropót szolgáltat a mai találkozóhoz, bár a hazaiak szurkolói valószínűleg örömmel fogadják majd. A hétvégi eredmények egész pofásan alakulnak, már tudjuk, mi hiányzik,…A visszatérő – Mourinho újra Londonban

Forrás: Stretford End

Frappáns cím nem jut az eszembe, így csak annyit írok: ezt el****tuk

Lovifotós felvételén a Tábor szép megemlékezése a kezdő sípszó előtt. (Fotó.: Lovi-1909foto.hu) Hát, valahogy így. Álmodozhatok én döntő Lanza-gólról, ha sokadjára is elgörcsöljük a Grupamás vendégjátékot. Pedig most aztán nálunk is volt titkos fegyver, odaát meg nem épp csúcsforma, eltiltott védelem-fél és Doll mester. Persze hogy roller lett a vége.…Frappáns cím nem jut az eszembe, így csak annyit írok: ezt el****tuk

Forrás: Csakblog

Rangadót játszunk // Milan-Juventus

Bocsánat mindazoktól, akiknek az igen puritán cím nem mondja azt, mint amilyen szándékkal megszületett: bármennyire is elcsépelt használni erre a párosításra a rangadó szót, az idény eddigi részét a legjobban úgy tudjuk összefoglalni, ha azt mondjuk, hogy rangadót tudunk játszani a Juventusszal. Persze mindig figyeltük az elmúlt évek sorsolásai után,…Rangadót játszunk // Milan-Juventus

Forrás: Cosa Nostra

Legendás védekező felfogás az Anfielden, kétszer!

Liverpool egy család. Az egész városban érezni az összetartozást, amit a csapat kovácsolt, és aminek az epicentruma ősidők óta az Anfield. Mivel azonban az élet nem egy stúdióban zajlik, így ennek a családnak minden nemkívánatos, önző, fekete bárány családtagja felvonul. Turista fotósok hada, mobillal a kézben, az új Main Stand…Legendás védekező felfogás az Anfielden, kétszer!

Forrás: Vörös Fonat