Akkor ma Fradi

Haha, tavaly hülyére nyerték a bajnokságot, 12 forduló után már 15 ponttal (34) vezettek a második Debrecen/MTK/Paks (19) hármasa, és 18-al a hatodik Kispest (16) előtt, ehhez képest idén egy pont a fórjuk hozzánk képest (19 vs 18), és hattal vannak leszakadva a Vasastól. Sőt, akár úgy is nézhetjük, hogy tavaly ilyenkor…Akkor ma Fradi

Forrás: Csakblog

Egy pálya, két meccs, négy 11-es

Van valami mágikus kisugárzása az ovidiui pályának, amely rettentően rossz hatással van a Vasutas focistáira, és amely állandóan arra kényszeríti őket, hogy 11-est érően szabálytalankodnak a Viitorul játékosaival szemben. Tavaly még sikerült kettőt rúgni a hazaiak két büntetője előtt, idén utánuk csak egyet, azt is nagyon későn. Szó se róla,…Egy pálya, két meccs, négy 11-es

Forrás: Kolozsvári Vasutas

5 gól, 6 pálinka meg egy „live” podcast

Kipróbáltunk valami újat: ahelyett, hogy leültünk volna egy asztalhoz, hogy felvegyük a Moukrofon™ következő adását, a tévé elé ültünk le, hogy a United-Fenerbahce meccs alatt mondjuk el a sok okosságot. Kicsit csapongóbb és lazább (= majdnem széteső) lett így a műsor, de reméljük, azért van valami szórakoztatóértéke. (Pláne azért, mert már…5 gól, 6 pálinka meg egy „live” podcast

Forrás: Stretford End

Máris lezárul az alapszakasz első fele

Elrepült a csapat az ősz leghosszabb túrájára, egy hét alatt jön három idegenbeli meccs az Ovidiu–Râmnicu Vâlcea–Chiajna útvonalon. Az első ellenfél az a Viitorul lesz, amelyről lassacskán már nem is tudjuk eldönteni, hogy kinek neveli a játékosokat: a saját hasznára vagy Gigi Becalinak? Az ovidiui meccsel elérkeztünk az alapszakasz feléhez,…Máris lezárul az alapszakasz első fele

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Rage against the Mouchine/Konstantin Nápolyi

(Disclaimer: A poszt nagyja a hétfői mulatságot követően, kedden készült, üzemzavar miatt azonban csak ma tudott kikerülni, így lett belőle ez a 2in1 írás és ugyan én is lenyugodtam a Liverpool meccs óta, csak azért se várjuk békében a mai meccset!) Jogomban áll felháborodni és bosszankodni. Ezt szögezzük le az…Rage against the Mouchine/Konstantin Nápolyi

Forrás: Stretford End

Magyar abszurd nem elhanyagolható sportos mellékszállal

rémálom vagy valóság? Tanulságos cikksorozat első része jelent meg ma a 444.hu oldalán. A szerző az ügyészségtől kikért periratok alapján próbálja meg összerakni, miként működhetett a Quaestor cégcsoport hosszú-hosszú éveken át úgy, hogy egyrészt nem omlott össze, másrészt semmilyen hatóságnak nem tűnt fel a módszeresen űzött pilótajáték. Roppant szomorú történet,…Magyar abszurd nem elhanyagolható sportos mellékszállal

Forrás: Győri ETO

Döcögős szezonkezdet – augusztus

1546 nap. Ennyi idő telt el az utolsó élvonalbeli meccs óta. Írhatnék itt mindenféle szívhez szóló dolgokat, hogy mennyi minden történhet ennyi idő alatt egy ember életében, de az biztos, hogy a Rangers szurkolók számára ez egy örökkévalóság volt. Megannyi szenvedéssel, bizonytalansággal és szépen lassan visszatérő reményekkel. Az elmúlt években…Döcögős szezonkezdet – augusztus

Forrás: Oldfirm

HATásszünet

Két meccs közti hatásszünetben tartunk egy rövid megemlékezést, történt ugyanis szépen csendben valami, amit nem hagyhatunk szó nélkül. Hatodjára írhatunk erről, bár egyszer sem írhattuk még le, hogy hat. Pláne azt, hogy mindez hogyan hat az idegekre. Hat éves az LR. Mindenki szisszentsen fel egy sört az egészségünkre. Hatodjára is.…HATásszünet

Forrás: Lion Rampant